Örmény örvény

A Deti Picasso kétórás, energiától és bűvölettől örvénylő lemezbemutató koncertjén kő kövön nem maradt a közönség hatalmas örömére.

A mélyről jövő dolgoknak - bármilyen végső formát is kapjanak, bármilyen mintát is kövessenek vagy magukba építsenek, bármilyen távoli hangon is szóljanak - nagy ereje van. A nagy erejű dolgok pedig - legyen az akár csak egy kéthangú gyermekdal - felszabadítanak, feltöltenek, erőt adnak ahhoz, hogy mégse verjük a fejünket tiszta erővel a fürdőszoba tükrébe.
A nemrégen a Hajót elbűvölő géniusz, Blixa Bargeld új lemezét hallgatom, a gyönyörű lírai dalt fekete kertjéről a Karabahban, aki nyilván amíg azt ott a színpadon nekünk énekelte, nem gondolta, hogy ugynazon a helyen egy örmény lány fogja a karabahi népdalokat a világ megannyi örvénylő őrületével összemarkolva úgy elénk tárni, hogy az elszédítsen.

Bevallom őszintén, a Deti Picasso/Picasso gyermekei zenekarnév engem kábé annyira izgatott fel, mint mondjuk a Bravo 82-es keletnémet kiadása. Ezzel szemben sokkalta inkább a tény, hogy az amerikai örményekből álló System of a Down micsoda jelenség, hogy miként lehet egy popmetál zenekarként is hűnek maradni az örmény hagyományokhoz, azokat tovább vinni elképesztő, popnak álcázott köntösben, miközben egyik vezérslágerük címe Holy Mountains, vagyis Szent Hegyek, amelyekhez a tagok szellemben rendre visszatérnek egy kis energiáért, amit bőven meg is kapnak.

A Deti Picasso lemezbemutató koncertjén mindezek a fantasztikus energiák testet öltöttek és pimasz erővel felszabadultak, amiért leginkább az angyal-boszorkány őstehetség énekesnő, Gaya Arutyunján dícsérhető, aki olyan közvetlenséggel köti össze jelenségével a földet és az eget, hogy az egészen egyedülálló: szárnyaló, kristálytiszta énekhangja, gazdag és ezerarcú mimikája, megannyi karaktert életre keltő mozgása és hihetetlenül szuzggesztív, pozitív színpadi jelenléte adja meg ennek az együttesnek azt az erőt és svungot, amellyel úgy zakatol, akár egy megőrült Transzszibéria-expressz.

Az ő jobbján édestetstvére, Karen, a zenekarvezető-gitáros-zeneszerző, aki tapasztalt harcosként egyrészt összetartja a zenei fonalakat, másrészt állandó izzásban tartja a zenekart azokkkal a trance, pszichodélia, rock és akár még enyhén funk-ba nyúló hangzásokkal, amelyek valahol nem mások, mint örmény népdalfeldfolgozások.
Bogdan Bobrov több, mint dobos, ő igazából a banda zenei kincstárnoka, aki nem hivalkodik, hanem annál sokkalta inkább az állandó mértéktartó feszültségkeltés és hosszú táncra vivő tolóenergia minisztere. Vajdovich Árpád máris úgy beleilleszkedett a bandába, mint ha együtt itta volna a többi taggal a kecsketejet egy népdalgyűjtő túrán az Ararat valamelyik lankáján, míg az énekes-hegedűs Ellina lány nem más, mint a hatalmas örmény zeneszerző, Aram Hacsaturján unokája, akiből megintcsak úgy folyik az energia, ahogyan csak szerencséseknek adatik meg, amit a fúvósszekció két elképesztő tagja, a trombitás és a szaxis is zsírral aláhúztak.

Telt ház a hajón egy szerdai napon, amikor a városban kábé tíz helyen ingyen műsorral várják gagyi mulatságra a nagyérdeműt. Véletlen lenne? Nem az! A hegyek, hangjára volt kiéhezve a közönség, amit bőven meg is kapott. Az új lemez, a Turbo Mairik, ami Gaya live fordításában Turbó Anyucinak felel meg, a régebbi számokhoz képest egy mélyebb, bátrabb, nagyobb ívű számokkal operáló, még líraibb, érzékibb anyag, mint az eddigi kiváló opusok. Az eddiginél is jobban kibontakozik bennük Gaya eléképesztően gazdag és szuggesztív egyénisége és érzékisége, amelyet Karen masszív, megannyi effekttel megáldott és megőrjített, helyenként teljesen extatikus gitárszólói tettek elképesztővé.
Két óra olyan masszív zenét kaptunk, mint az Ararat: magasat és tisztát, közvetlent és büszkét, gyengédet és felemelőt egyszerre. A közönség jóformán az elejétől a végéig táncolt, s olyan közvetlenül reagált az elsodró zenére, mintha az energiát közvetlenül Gaya tenyeréről csipegette volna.

Deti Picasso: erről a névről többé nem egy autótípus, hanem az Ararat és a tisztaságával mellbevágó energiadús levegő hangjai fognak eszébe jutni egyre többeknek. Egy igazi zenei lélegeztetőgépé, amely friss energiával tölti fel, akár egy kezét nyújtó hegy a megfáradt pusztát.