Tájékoztatónk a kijárási korlátozás feloldásával kapcsolatban itt érhető el.

Ádám Zoltán kiállítása

Ádám Zoltán kiállítása

Ádám Zoltán kiállítása
március
12
csütörtök
március 28-ig
kiállítótér

Ádám Zoltán kiállítása

Ádám Zoltán: "Hívlak nappal, de nem válaszolsz"  (Zsolt. 22, 3.) című kiállítása

A kiállítás március 28-ig bejelentkezéssel megtekinthető

Ádám Zoltán 2017-ben kezdte el azt a sorozatot, melyből most kiállított képei a legfrissebbek. Módszere, hogy különféle bibliafordításokból kiválasztott igéket visz szöveges formában a vászonra vagy egyéb hordozó felületre.

Az friss művek forrása: a Zsoltárok Könyve, Lukács és János evangéliuma és Jakab levele. Ádám Zoltán ez utóbbiból radikális, vagyonokról szóló szövegeket idéz. Megosztani amink van, a rászorulóknak segítséget nyújtani, hisz ez a keresztény hit gyakorlásának egyik alapja.

Ádám képei aktív imákként is felfoghatók, melyek a hit lecsupaszított vázát keresik.

Ahogy az életmű eddigi darabjaiban és általában Ádám Zoltán életében, ezeknek a képeknek az elkészültében is fontos szerepet játszik a zeneiség, a ritmus. Az ábrázolt szövegeknek térbeli érzete van. A dimenziókkal való játék, a végtelenre való utalás különféle lelkiállapotok kifejezései: Istenhez szóló énekek. Amit Ádám fiatalabb korában a zenén keresztül szerveződő közösségben tapasztalt meg, azt most a szövegek képes ábrázolásában próbálja újraélni.

A kiállítási anyagban van egy Luther-portré is, s nem véletlenül. Hisz Luther is visszatért a szent szöveghez mint tiszta forráshoz. Ádám kiállított művein a szövegek képi elemként, jelként való használta az Írás újra és újra való értelmezését helyezi középpontba. A reformáció nem csak megújítást jelent, de visszaalakítást is. Visszaalakítást az eredeti medernek megfelelően.

A kiállítás anyagának egyik előzménye Lakner László 80-as évek elején New Yorkban készített sorozata, az Ómagyar Mária-siralom ihletésére született képei. Lakner elmondása szerint abban az időben erősen hatott rá a metropolisz graffiti kultúrája.

A kiállított tárgyak között van néhány, mely faragott fa tálakra, ovális alapokra készült. E művek alapját Ádám Zoltán egy cigány szobrász barátja faragta. Ádám is graffitiszerű műveket hoz létre: különböző színű tintákat kever össze szappannal, és a száradás után visszakarcolva hozza létre a képet.

Ádám alapkérdése, hogy maradt-e még etikánk? Él-e még bennünk az adni tudás képessége? Észleljük-e a szükséget magunk körül, és képesek vagyunk-e megosztani, amink van.

A műveken megjelenő furcsa áramlások, arany vonalak, karcolatok, fátyolszerű mintázatok e kérdés megválaszolhatóságát legalábbis bizonytalanná teszik számunkra.

Ádám Zoltán

Amikor Ádám Zoltán jó reményekkel és képességekkel kilépett a Főiskola kapuján – jókor és jó helyen találta magát. A Műcsarnok akkortájt nem a maradandóság fellegvára volt, hanem a friss kísérleteké. Vezetése pedig épp azon a nyáron szánta el magát egy szokatlanul merész akcióra: ifjú festők nagyszámú raját kérte föl: fessenek klasszikus technikával (olajjal, vászonra) friss szellemű képeket egy – Frissen festve címmel tervezett – Ernst Múzeumbeli kiállítás számára. A megszólítottak körében ott volt a frissen végzett Ádám Zoltán is. Munkája oda is illett: ha nem is lépett az „új szenzibilitás”-nak elkeresztelt és „radikális eklektika” gyanánt jellemzett stíluskör legközepébe, jó helyen állt – elvont formákkal, szolidan harmonizált színekkel épített képe hozzá illett a többihez és a trendhez. Így hát az első hívás hozta a többit, részt vett a következő megmozdulásban is: három képe ott volt a Magyar Nemzeti Galériában is az Eklektika címmel rendezett kiállításon. Ádám Zoltánban azonban erős a hajlam a járt utak elhagyására és az úgynevezett logikus lépések meg nem tételére. Mindenesetre hamarosan új körben, új elgondolások megvalósítása közben láthatta, aki figyelemmel kísérte a pályáját: 1989 és 1995 között az Újlak Csoport törekvéseinek egyik generálója és kivitelezője lett, klasszikus eszközeit félredobva a konceptuális művészet és az „arte povera” jegyében alkotta részben egyéni, részben kollektív munkáit/munkáikat. Aki erre a korszakára kíváncsi, hármat is láthat belőlük (Tűzoltó utcai ikonok címmel) a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán. Aztán a folytatás, ahogyan az Olaj/Vászon kiállításon mutatkozott, megint csak a festés klasszikus technikájával – vászonra felhordott enyves festék- és lakkrétegekből – épített, elvont, szín- és formaritmusokkal operáló festményeket termett Ádám Zoltán műtermében. No, és a Cigány menyasszony? Ő hogy kerül ide? Mit jelentsen ez a minden eddigi fordulatot radikálisan tagadni látszó figurális alkotás? Miből merítette hozzá Ádám Zoltán az eszközöket – és mit akar velük? Az eszközöket, azt hiszem, könnyebb számba venni; kezdjük hát velük. Úgy mondható talán, hogy ezek mit sem változtak, csak az elrendezésük lett más – a régebben önmagukat jelentő színek és formák most új módon rendeződtek el a vásznon, és megőrizve szuverenitásukat, egy további mezővel gazdagodtak: leírnak egy látványt, megjelenítenek egy embert. Egy megszeppent embert, aki kicsit félve, ám nagyon komolyan, szívbeli átéléssel alakítja élete szerepét. Ádám Zoltán nagy dolgot cselekedett, amikor ezt meglátta – és még nagyobbat, hogy meg is bírta festeni.

Linkek

Galériák

  • Ádám Zoltán
    45
  • Ádám Zoltán megnyitója

    2020. március 11.

    31
  • Ádám Zoltán megnyitója

    2016. január 19.

    22
  • Ádám Zoltán Cigány minták című kiállításának megnyitója

    2017. április 4.

    15
  • Ádám Zoltán megnyitója

    2018. szeptember 11.

    37

A helyszín

kiállítótér