Lisa Morgenstern

Lisa Morgenstern (D/BLG)

Éteri hangulatok, fagyos elegancia és mély érzelmek húzódnak végig Lisa Morgenstern művészetén, aki a 2018-as Piano Day után immáron másodjára lép fel az A38 Hajón a CAFe Budapest keretében október 6-án. A zongorista-énekes-zeneszerző második stúdióalbuma, a Chameleon dalait hozza el a budapesti közönségnek. A 2019-ben napvilágot látott lemez elődjéhez hasonlóan drámai perspektívákat tár a hallgató elé, komoly- és könnyűzenei eszközöket egyaránt felhasználva a zongorára és szintetizátorokra hangszerelt dalokhoz.

A bolgár származású, Berlinben élő Morgenstern mindent beletett ebbe a lemezbe, amit művészként magába szívott. Az argentín származású producer-csellista, Sebastian Plano közreműködésével rögzített Chameleonon található többek között barokkos hangulatú szintipop, érzelmesen lebegő elektronika és instrumentális zongoradal is. Többoktávos énekhangja hozza igazán közel a hallgatót a lemezhez: simogató hangja drámai lépésekkel vezet végig a kilenc dalon, amelyek sejtelmes világa ennek köszönhetően mégis könnyed zenévé oldódik. Nem véletlen, Lisa Morgenstern ugyanis zongorista karriere mellett tagja a Berlini Bolgár Női Kórusnak is. A szimfonikus zenészek gyerekeként nevelkedett előadó profi balett-táncos is volt tinédzser korában – a sok őt érő művészeti impulzus pedig már fiatal korára olyan színpadi jelenséget nevelt belőle, akinek fellépésein a sötét romanticizmus és az érzelmes előadásmód sokakat lélegzet-visszafojtott hallgatásra késztet. Ezt a hangulati összest élhetjük át október 6-án a CAFe Budapest programján az A38 Hajó Koncerttermében.

Linkek