The Sonics

The Sonics (US)

Majdnem ötven évet kellett rá várni, de megtörtént – a punk rock ősatyja, a The Sonics új albumot adott ki 2015-ben, amit végre Budapesten is bemutatnak! A több feloszláson és visszatérésen átesett zenekarral február 11-én ugorhatunk majd fejest a ’60-as évekbe az A38 Hajó táncparkettjén.

A Sonics tagjai úttörő fenegyereknek számítottak a ’60-as évek Amerikájában: ők voltak az első garázsbanda, akik a Rolling Stones, Bob Dylan és a Yardbirds hatásait megspékelték egy nagy adag agresszióval, és olyan hangosan játszottak a hangszereiken, ahogy csak tudtak. Ők pedig olyanokra voltak hatással, mint Jack White, vagy Kurt Cobain; utóbbi azt nyilatkozta, hogy sehol máshol nem hallott olyan durva dobolást, mint a Sonics felvételein.

1960-as alapításuk után karrierük az énekes, Gerry Roslie csatlakozásával kezdett el felívelni: lemezszerződést kötött velük az Etiquette Records, melynek segítségével 1965-ben kiadták első, Here Are The Sonics című lemezüket. Ezen hallható volt egy feldolgozás Richard Berry 'Have Love Will Travel' c. számáról - ami a Guy Ritchie-féle Rock'n'Rolla filmzenéjén is felbukkant évtizedekkel később -, ami meghozta első sikereiket, aminek köszönhetően turnézni kezdtek. Két év múlva jött a második album, az Introducing The Sonics, majd nem sokkal ezután a tagok szétszéledtek, és feloszlott a zenekar. Más projektjeik mellett többször összeálltak koncertezni, 1980-ban megújult felállással új lemezt is adtak ki.

Habár nem ez az első nagy visszatérésük (a kilencvenes és a kétezres években is felbukkantak különböző felállásban), de az új albummal ugyanazt a nyers erőt elevenítik meg, ami bennük volt a ’60-as években is. Itt a lehetőség, hogy a Rolling Stoneson kívül is lássunk 70 feletti férfiakat színpadot szétszedni.

Linkek