„Nem zenekarban gondolkodtunk, csak szerettünk volna együtt játszani. Nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget a rohamosan fejlődő madridi színtérnek; csak vettünk pár sört és lógtunk a téren a haverokkal, például a Hinds tagjaival. Spanyolországban emiatt macskáknak hívnak bennünket, mert nem a klubokban vagy a bárokban töltjük az estét, hanem az utcán.” - mesélte az énekes-gitáros Diego Garcia. Ez a fajta lezserség pedig – ami olyan jól állt például a Black Lips tagjainak – a The Parrots egyik legnagyobb vonzereje. A spanyol-angol keveréknyelven írt szövegek nem szólnak többről, mint a kora huszonévesek főbb témáiról, amihez tökéletesen passzolnak a gondtalanságot árasztó szörfös-garázsos, hol pszichedelikusan bágyadt, hol forrón lüktető dalok – amikben van azért hazájuk yé-yé hagyományaiból is. Ha Ty Segall a hatvanas években nőtt volna fel egy kaliforniai bungalóban, talán ő is ilyen zenét írt volna.

Ezek tudtában nem csoda, hogy a Hinds és a Mourn mellett rájuk is hamar felfigyeltek, így a debütáló Los Niños Sin Miedo már annál a Heavenly Recordingsnál jelent meg, ahová többek közt a Temples, a King Gizzard & The Lizard Wizard és a Night Beats is szerződött. Ennek megfelelően pedig úgy szól, mintha három nyegle huszonéves nem tudná eldönteni, hogy a korai The Rolling Stonest, a The 13th Floor Elevatorst vagy a Black Lipset szeretik-e jobban: így mindegyikből pont annyi került a dalokba, hogy a műfaj kedvelői szinte azonnal új kedvencet avassanak – aki pedig szkeptikus, járjon utána, például április 16-án az A38 Hajón.

A zenekar tagjai
Diego García - ének, gitár
Alex de Lucas - basszusgitár
Larry Balboa - dob

Lemezek
Los Niños Sin Miedo, 2016