Sandwell District (Regis & Function)

Sandwell District (Regis & Function) (UK)

Az A38 Hajó koncerttermében egy extra hosszú live act erejéig együtt lép színpadra a brit techno két legendás alakja, Regis és Function, azaz a Sandwell District!

A formációt úgy lehet igazán leírni, ha a tagok munkásságát külön-külön is látjuk. Regis, vagyis Karl O’Connor a brit elektronikus zene „fekete” eminenciása, aki hírnevét többek között megalkuvást nem ismerő természetével, valamint elképesztően termékeny és minőségi munkájával szerezte. A ’90-es évek elején kezdett aktívan zenélni, ’93-ban pedig megalapította a legendás Downwards labelt –egy kiadót, amelyet a sajátjához hasonló, sötét, hipnotikus, már-már ipariba hajló zenék támogatására hozott létre. Mivel ilyenből nem sok volt, nyitni pedig O’Connor nem volt hajlandó, a Downwards megmaradt pálya- és zenésztársainak (Surgeon, Female, Function, Raoul Delgado) – és ezzel a kemény maggal szépen, lassan, észrevétlenül Európa egyik legbefolyásosabb kiadójává nőtte ki magát (jellemző, hogy amikor a Tresor kiadta Against Nature című EP-jüket, Regis annyira elégedetlen volt a németek által kevert „lágy” hangzással, hogy az egész lemezt újra megjelentette a Downwardson, saját szájíze szerint). Regis egyszerűen nem áll meg: Surgeonnel a 2000-es évek elejétől működteti aggresszív, törzsi-ipari „mészárszékét”, a British Murder Boys formációt, jelentet meg anyagokat Kalon és CUB álnevek alatt, Sandra Electronics néven dolgozik a Silent Servant egyik felével, és még sorolhatnánk…

A new yorki Function, vagyis Dave Sumner Regis régi zenésztársa, számos formációban játszottak együtt (Portion Control, Diversion Group). Karrierje a ’90-es évek elején kezdődött a híres Limelight klubban, ahol Jeff Mills-szel együtt volt rezidenciájuk. 2007-es Berlinbe költözése óta Európában is egyre több figyelmet kap minimalista, hideg, karcos, furcsa mód mégis fülbemászó technója – nem csoda, hogy egy-egy EP-je 5-6 hétig is szerepelt már a Beatport első helyein!

A Sandwell District 2002-es megalakulása óta kettejük és közeli zenésztársaik új játszótere – egy kiadó, egy művészeti kollektíva és egy színpadi produkció egyben, a világ egyik legforróbb és legaktuálisabb elektronikuszenei történése (fesztiválok 2010-ben: Elevate, Sónar, Code, Redrum, stb.), az underground zenei média jelenlegi kedvence. A színpadon Regis sokszor kíméletlenül döngölő sötét elektronikáját jól ellensúlyozza Function deep minimálba hajló, finom, elegáns játéka. Reggelbe nyúló live act egy rakás régi analóg Roland kütyüvel, kontrollerekkel, almás laptopokkal; egy pulzáló gépezet, hipnotikus, egyben felszabadító és nagyon-nagyon táncoltató halál-pop!

Az estet pedig természetesen ismét a két kiváló Technokunst-rezidens, Isu és Dork vezeti majd fel- és le. Óriási bulit fognak csinálni, érdemes tehát korán érkezni és későn hazamenni - aki hallotta Dorka mindent verő zárását Len Faki után, vagy Isu egészen elképesztő szettjét Joey Beltram előtt, az bizonyára egyetért!

Linkek