Najmányi László

Najmányi László

Najmányi László, az Eredeti Tiltott Gyümölcs 1963 óta foglalkozik zenével. Családja barokk ebédlőasztalát szétfűrészelve ekkor építette első gitárját. Első zenekarát katonai szolgálata alatt, az Ercsi hidászlaktanyában alapította 1964-ben. A zenekar összesen 2 számot volt képes megtanulni: egy A-moll improvizációt és a Shadows együttes Apache című számát. A két számot játszva 2-3 órás koncerteket adtak a helyi Tiszti Klubban. A zenekart néhány koncert után az alakulat parancsnoka betiltotta, mert elcsábították a részeg tisztek részeg feleségeit. Az 1960-as évek második felétől Najmányi László saját dalait játszva, önmagát gitárral kísérve, előadóművészként lépett fel budapesti klubokban. Zenei érdeklődése az 1970-es években az elektronikus zene felé fordult. Gulyás István elektromérnök segítségével elektronikus dobgépet és szintetizátort épített, valamint egy olyan erősítőt, amely annál halkabban szólt, minél hangosabban énekeltek a mikrofonba. Abban az időben Pére Lachaise néven koncertezett. Az 1970-es évek végén Molnár Gergely ötletére megalakult a Spions, a Szovjet Blokk első punk zenekara. Az együttes első koncertjén Najmányi László kezelte a dobgépet. Később a zenekar látványtervezője és egyik ötletgazdája lett. Az együttest három koncert után betiltották. 1978-ban a Spions hatósági nyomásra elhagyta Magyarországot. Két lemezt adtak ki Párizsban, majd az akkor már Sergei Pravda és Gregor Davidow neveken ismert Molnár Gergely és az A.L. Newman és Boris Popoff néven dolgozó Najmányi Kanadába emigráltak. Kanadában Najmányi David Boogie és David Dog néven alapította az Omega Moon és The Change nevű zenekarait. Az 1980-as évek közepén New Yorkba költözött. Brian Briggs brit zenésszel és producerrel társulva újra gitár alapú zenével kezdett foglalkozni. The Change nevű zenekarával New York-i és washingtoni klubokban lépett fel Sir David O’Clock néven. Work in United States címmel rock-opera trilógiát, DJ Helmut Spiel! közreműködésével, Cosmic Bargain címmel rock-operettet írt. Az ebből az időből származó felvételeit 1998-ban az internetto.hu adta ki CD-n, Dance The NewYork címmel. Az 1990-es évek elején hosszú időt töltött a Karib tenger szigetein, helyi művészek felvételeit produkálva. 1994-95-ben csaknem két évig Indonézia szigetein gyűjtött zenét. Érdeklődése ebben az időben fordult ismét az elektronikus zene felé. 1996-óta dolgozik újra Magyarországon is. DJ NoMore néven elektronikus zenei koncerteket adott Budapesten és vidéken. Számos színházi előadáshoz komponált zenét. 2000 decemberében a budapesti Zeneakadémián mutatta be a világ első térvezérléssel működő elektronikus hangszerét, a theremint. Azóta könyvet is írt a hangszer és feltalálója történetéről. A történetet táncszínházi előadások és rádiójáték formájában is feldolgozta, és az elmúlt években több tucat theremin koncertet adott Budapesten és vidéken. Több zenekar és előadóművész, többek között az Anima Sound System számára készített theremint. Downtown Blues című lemezét a Nyitott Könyvműhely adta ki 2006-ban. Ez az első magyar theremin lemez.

Videók