iamyank – Atreyu's Horse

iamyank – Atreyu's Horse

Tíz évig különböző zenekarok dobosaként volt a hazai zeneélet része, majd 2011-ben önálló útra lépett iamyank, aki mára hazánk egyik legsokoldalúbb elektronikus zenei producereként és előadójaként ismert. Zenéjében mindig szabadon kezelte a műfaji határokat, azokat folyamatosan tágítva, átlépve alakította ki sajátos hangzásvilágát, amellyel azóta is állandó kísérletezésben van. Miután elvégezte az imPro School zenei produceri képzését (ahol hosszú ideje már állandó tanárként oktatja a jövő tehetségeit), dj-szettjeivel a legismertebb budapesti klubokat és a legnagyobb magyar fesztiválokat járta végig, és közben remixeket készített népszerű hazai előadóknak – a háttérben pedig továbbra is saját hangjának megtalálásán dolgozott.

2013-ban kiadta bemutatkozó EP-jét, a Cold Summert, amely meghozta a közönség és a szakma elismerését, egy évvel később pedig újabb két EP (City of Nobody, The Last Song) mélyítette iamyank reputációját. A dj-zések mellett egyre többet dolgozott saját koncertkoncepciójának kialakításán, hamarosan pedig már olyan nevek előtt léphetett fel, mint a Mount Kimbie, a Caribou és a Nosaj Things. A 2015-ös Lost Sounds című hanganyag különleges megjelenést kapott, ugyanis a Possible Games-szel szoros kollaborációban megszülető Adventures of Poco Eco játékapplikáció formájában váltak elérhetővé az új iamyank-dalok – az egyedi projekt végül több mint 40 hazai és nemzetközi díjat szerzett. 2016-ban a Selected Sounds gondozásában látott napvilágot az első nagylemeze, a Hiraeth, amelyet zenekari felállással turnéztatott Magyarország- és Európa-szerte.

Az állandóan megújulni képes producer a tavalyi évben is valami újba fogott, miután egyik álmát valóra váltva egy igazi pianínót szerzett be. Bár sosem tanult zongorázni, hangszerén mindennap gyakorolva (és ezt egy külön Instagram-oldalon szinte folyamatosan rögzítve) egyre inkább ráérzett a billentyűk által megszólaló harmóniákra. Ebből nőtt ki az Atreyu's Horse elnevezésű projekt, amely elsősorban a modern klasszikus stílust idézi meg, de iamyank moduláris szintetizátorokat és pedáleffekteket is bevon álomszerű zenei képei megjelenítéséhez. A közönség mindezt viszonylag kevésszer hallhatta élőben, de az Atreyu's Horse-koncertek (amelyeken iamyankhoz Barta Gyömbér csellista is csatlakozik) hamar megtalálták az erre a hangzásvilágra nyitott érdeklődőket, így a – sokszor egyébként közös improvizációkra épülő – fellépések Budapest-szerte nagy népszerűségnek örvendenek.

Linkek