<

>

A brit folk-punk hullám máig vezető együttese, a Levellers a nyolcvanas évek végén, a Thatcher-korszak csúcsán robbant be a köztudatba, és a korszellemet telibe találva egy egész nemzedék identitását és véleményét képviselte a hatalommal szemben. A hatalmas siker kulcsa a szókimondó szövegekben rejlik, amelyek erőteljes, sodró zenével párosulnak. A Levellers játszott már a Glastonbury fesztivál nagyszínpadán és kis pubokban lelkes rajongóknak, miközben sohasem veszített abból, ami: az energiától duzzadó koncertek, kiváló szövegek és a tudatosság, hogy mit miért csinálnak, mi ellenében, s mi mellett foglalnak állást.

A nevét az angol polgári forradalom radikális "egyenlősítőiről" választó Levellers története a nyolcvanas évek végén kezdődött, amikor két állástalan zenész, Mark Chadwick és Jeremy Cunningham öszetalálkozott egy brightoni kocsma bárpultjánál. A későbbi zenekar magja pár hónapon belül kialakult, bár többen nehezen viselték a zenekar nevéhez méltó "egyenlősítő eszméket" (például azt, hogy a koncertbevételeket közös kalapba tették, és abból minden tag egyenlően kapott szigorúan megszabott napidíjat saját megélhetésére). A Levellers dinamikus, punkon edzett, de kelta és angolszász népzenei elemeket is magába olvasztó kocsmarockja hamar népszerű lett Brighton környékén, és a második lemez, az azóta is folkpunk-etalonként emlegetett Levelling the Land (rajta a poszthippi-himnusszá vált One Way című slágerrel) totális sikert hozott a zenekarnak.

Bár a kilencvenes évek első fele, a siker alaposan megterhelte a zenekart, 1994-re rendeződött a helyzet: a Levellers fellépése a Glastonbury fesztiválon minden idők egyik legnagyobb sikerét hozta a fesztivál és az együttes számára. A kommunisztikus pénzügyi rend is meghozta a gyümölcsét: a Levellers megvásárolt egy brightoni gyártelepet, a Metwayt, ahol nagyszabású kulturális-zenei komplexumot rendezett be, stúdióval, próbatermekkel, bárral, klubhelyiséggel. A Metway azóta is a brightoni független kultúra központja, számtalan zenekart segített karrierhez.

A Levellers azon kevés zenekar közé tartozik, amiket nem korrumpált a siker. Az elmúlt húsz év alatt több, mint egymillió lemezt adtak el, több, mint három millió ember előtt játszottak, és tizennégy daluk került fel a harmincas angol toplistára. A tagok ezt a punkzenekarhoz képest elképesztő sikert saját függetlenségük megőrzésére használták. Saját stúdió, saját kiadó, Beautiful Days néven saját alapítású fesztivál: erejük, energiájuk változatlan, és nagyon kevesen tettek annyit a rock függetlenségéért, eredeti, lázadó szellemének megőrzéséért mint a Levellers tagjai.

Remekül példázza ezt a legfrissebb album, a Static on the Airwaves, aminek már címadása is sokatmondó. A lemezről kimásolt első kislemezdalt, a We Are All Gunment a tagok úgy jellemzik, „mintha a Kinks és Bob Dylan találkozna a Subhumansszel” - és közben a legszebb Levellers-hagyományokat követi. Politikus, punkos, folkos, himnikus és slágeres: ez az új, az A38-on is bemutatásra kerülő Levellers-lemez, minden adott tehát egy újabb felejthetetlen koncerthez.

A zenekar tagjai
Mark Chadwick: ének, gitár
Jeremy Cunningham: basszusgitár
Simon Friend: gitár
Matt Savage: billentyűsök
Jon Sevink: hegedű
Stephen Boakes: digeridoo
Charlie Heater: dob

Lemezek
Weapon Called the World, 1990
Levelling the Land, 1991
See Nothing, Hear Nothing, Do Something, 1993
Levellers, 1993
Zeitgeist, 1995
Mouth to Mouth, 1997
Hello Pig, 2000
Green Blade Rising, 2003
Truth & Lies, 2005
Letters from the Underground, 2008
Static on the Airwaves, 2012

<

>

A Finnegan's Wake története körülbelül 5 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a Nagy József (Big Joe) jópár év folk tapasztalattal a háta mögött megismerkedett Csemiczky Péterrel, aki akkoriban a basszushúrok bűvölője volt. Joe ekkor vette rá, hogy próbálkozzon a mandolinozással is, amit nem kellett kétszer mondani a Flogging Molly-n és Dropkick Murphys-en nevelekedett Petinek. Ekkor már pörögtek a hirdetések a neten énekes és vonós témakörben.

Először Írisz énekesként, majd barátnője Cynthia (hegedű) csatlakozott az ekkor már ÍRA's band-nek nevezett csapathoz, hogy neki álljanak a repertoár összerakásának. Később Luca hegedűn, majd brácsán is beszállt és a zenekar letolta első koncertjét, a később törzshelyévé vált Patent Presszóban. Az ekkor még egyes számokat basszuson játszó Peti teljesen áttért a mandóra és csatlakozott a bandához Gábor bodhranon és Marci akusztikus bészen.

A tagcserélődés elég intenzív volt az ekkor még körülbelül 3-4 havonta játszó zenekarnál. Marci belépése előtt már Cynthia sem volt a zenekarban, helyette később Alma szinesítette a vonós szekciót. Ekkortájt játszott a zenekar a Múzeumok éjszakáján, a Múzeumok Majálisán és természesen a jól bevállt Patentben. A vonós lányok iskolai tanulmányaik miatt külföldre távoztak és Gábor is inkább a balkáni zenék felé orientálódott. Itt jött képbe a már korábban a zenekar felé kacsingató Gyurka, aki a konzis precizitás után igazi ír ízt vitt a zenekar hangzásába.

Rengeteg közös zenélés, kocsmázás és számos koncert után a zenekar egy része el szeretett volna távolodni a balladás, tradicionális vonaltól a bulisabb kocsmazenék felé. Sajnos ez ezzel a felállással nem működött és 2010. júlisában Joe (alapító, énekes-gitáros) egy hosszú beszélgetés után kiszállt a zenekarból. Tekintve, hogy 1,5 hét volt hátra a videón is megörökített és Youtube-on is közszemlére tett balatonszemesi motorostalálkozós koncertig, kellett egy beugró akuszikusgitár fronton, akit a mandolinosuk Peti öccsének személyében találták meg. A repertoár itt még ugyanaz volt. Egy hét alatt 6 próba megtette a hatását, Jankó tökéletesre abszolválta a bulit, ahol korábbi brácsásuk is vendég szerepelt, nagy örömükre!

A csapat gőzerővel dolgozott az általuk megálmodott repertoár kialakításán és ekkor jött az ötlet, hogy találjanak egy új törzshelyet, ami alkalmasabb ilyen koncertekre és az ekkor már sajnos nem a régi fényébe tündöklő kedvenc helyük, a Patent leváltására. Ez azonban sokáig váratott magára. Közben megfordultak Abaligeten a Nemzetközi Aksztikus- és Bluegrass fesztiválon, a Bem Moziban, ismételten Balatonszemesen és néhány kocsmában. 2011 őszén Peti nagy bejelentést tett, munkalehetőség okán külföldre távozik, de ajánlott maga helyett másik mandóst, Danit, aki azóta is pengeti a nyolchúrost a zenekarban. Más hírrel is szolgált: a Janis Pubbosok rábólintottak egy próba koncertre, hogy aztán később havi rendszerességgel helyt adjanak (és azóta is), hónap végi szokásos Finnegan's Wake buliknak.

A zenekar molinót és zenekari polót csináltatott, összeismerkedett egy lelkes ír sztepp tánc csapattal és egyre több ember kezdett járni a bulijaikra. Játszottak a Firkin előtt a Silenus Pubban, jelentkeztek tehetségkutatóra, ahol később 2. helyezést értek el. A 2012-es Szent Patrik Napi felvonuláson ismerkedtek meg a Hümild zenekarral és rajtuk keresztül Balázzsal, hogy aztán megtalálják azt a bodhran-ost, aki igazán passzol a bandához.

A zenekart az ír zene szeretete és az általa közvetített energiák hozták össze. Sokan kérdezik miért nem magyar népzenét játszanak, a válasz egyszerű: büszk a hagyományokra, a múltra és arra hogy magyarok, de egyrészt a mulatós zenék kitörölhetetlennek tűnő bélyeget nyomtak erre a fajta zenére, másrészt nehéz keserűség, múltba révedés nélkül ezt a zenét játszani, hallgatni. Pont a szomorkodás miatt döntött úgy a csapat, hogy vidámabb zenét játszik, mert szeretnének a koncertjükön bulizni egy jót és velük együtt a közönség is!