Mezei Szilárd & Márkos Albert duó

M2 - Petőfi TV - 2015 augusztus 17. hétfő 23:20

Mezei Szilárd és Márkos Albert duója egyedülálló brácsa-gordonka kettős. A kortárs magyar experimentáls zene két meghatározó alakja egyfajta modernizált romanticimust ötvöz improvizatív elemekkel. Márkos Albert csellista, zeneszerző 1967-ben született Kolozsváron. Klasszikus zenei tanulmányait itt kezdte és itt is fejezte be. A Kolozsvári Zeneakadémiát két év után otthagyta 1988 és 1992 között a Marosvásárhelyi, a Kolozsvári Szimfonikus zenekarokban dolgozott, és a Concordia Kamarazenekar tagja volt. Klasszikus zenészi pályafutása 1992-ben véget ért. Improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenével foglalkozik. 1993 óta Magyarországon él. Mezei Szilárd 1974-ben született Zentán. Zeneszerzőként fő érdeklődési területe az improvizáció és kompozíció kapcsolata (valamint a Lutoslawski-féle aleatorikus zene ill. Anthony Braxton zenéje), a jazz és a népzene. Fiatal zenészként a bartóki és szabadosi vonal követője. Aktívan foglalkozik színházi zeneszerzéssel is, miközben kobozon és oudon játszik eredeti népzenét, illetve népzenéhez kötődő improvizatív zenét.