Janicsák Veca, Lajkó Félix

M2 Petőfi TV - 2021 április 8. csütörtök 23:01

Janicsák Veca Fonogram-díjas magyar énekesnő. 2007-ben jelentkezett a Csillag Születik című tehetségkutató műsorba, ahol a harmadik középdöntőig jutott el. Három év múlva, 2010-ben szerencsét próbált az X-Faktorban is, ahol a negyedik helyezett lett. Első saját albuma Veca címmel jelent meg 2011-ben. Azóta az ország egyik legsikeresebb és legkedveltebb énekesnője lett. Azt  eddig is tudtuk, hogy Lajkó Félix zseni, nem csak azért, ahogyan  játszik, hanem mert időről időre képes megújulni, meglepetést okozni.  Ezúttal egy öttagú zenekart verbuvált maga köré, akikkel  láthatóan-hallhatóan hamar megtalálták a közös hangot, méghozzá úgy – és  talán ez a legfontosabb -, hogy sosem borul a balansz a Félix ego és a  zenekari ego között. Kollégák, társak, barátok, hívhatjuk őket bárhogy, a  lényeg, hogy tényleg inspirálják, kiegészítik egymást.