Bin-Jip

Duna TV - 2014 január 30. csütörtök 23:30

  • Elektronikus
  • Jazz
A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az, hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén egyetlen szobában, Andrew nappalijában zajlott, ahol a dalok készültek, és a zenészekből zenekar lett. Duna TV