A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel az A38 Hajó teljes területén kötelező a maszk viselése, kontaktmentes hőmérővel véletlenszerűen ellenőrizzük látogatóink testhőmérsékletét.
Az új nyitvatartási szabályok értelmében a Hajó minden nap 23:00-kor bezár.





Privát Affér

M2 Petőfi TV - 2020 október 13. kedd 23:00

Az egyedi és modern hangzásvilágú debreceni Privát Affér zenekart legtöbben a Táncolj velem című slágergyanús pop-rock szerzeményüknek és az ehhez készült forró hangulatú videójuknak köszönhetően ismerik. A formáció hivatalosan három éve működik, 2016 februárjában jelent meg az első daluk videóklippel együtt, illetve azóta koncerteznek rendszeresen. Mint azt a banda énekese, Farkas Zsombor alapítótagként korábban elmondta, az együttes gimis zenekarként indult, osztálytársával először csak saját maguk szórakoztatására, később iskolai rendezvényeken zenéltek. Időközben kicserélődtek körülötte a tagok, de a kezdetekhez hasonlóan most is öt fővel működik a zenekar.