• Jazz
A zenekart 2022-ben alapította Hárs Róza azzal a céllal, hogy a dalai zenekari felállásban is megszólalhassanak. Azóta folyamatos útkeresés után 2024 januárjában állt össze a jelenlegi formáció. A zenekar műsorának 70 százalékát saját számok alkotják. A dalok alapvetően a jazz eszköztárából táplálkoznak. Fontos szerepet kapnak a szövegek, melyek magyar és angol nyelven sokszor egy kis iróniával reflektálnak a szerzőt ért hatásokra. Az improvizációs elemek harmónikusan egészítik ki az előzetesen megírt dallamokat és ritmusokat. A nem saját szerzemények olyan számok, amelyek valamilyen módon meghatározóak a zenekar számára. Tagok: Kapolcsi-Szabó Levente (zongora), Nagy Czirok Csaba (szaxofon), Horváth Máté (dob), Suke Sándor (basszusgitár)

Több hazai fesztiválon részt vett a zenekar, például: Művészetek Völgye, Veszprémi Rozé és Riztling Jazznapok. Már második éve nyertük el a Talentum Hungaricum ösztöndíjprogramban való részvételt. Külföldön is megfordultunk már, például Horvátországban a JazzHR fesztiválon, illetve Angliában a manchesteri Góbé fesztiválon. Részt vettünk a nívós MÜPA jazzshowcase 2025-ös döntőjén, ahol több fesztiválszervező nekünk adott fellépési lehetőséget.

A helyszín