Bowie and friends vol. 7: Marc Bolan

Bowie and friends vol. 7: Marc Bolan

Bowie and friends vol. 7: Marc Bolan
március
20
szerda 20:00
Koncertterem

Bowie and friends vol. 7: Marc Bolan

  • Pop
  • Rock

David Bowie 2016-os váratlan halála után határozták el magyar zenészek, hogy Bowie-számokkal, egy, a Bowie-életmű részleteit felmutató koncerttel emlékeznek a popkultúra egyik legnagyobb hatású művészére az A38 Hajón. Bár a koncertet akkor egyszeri alkalomnak tervezték, mind a zenészek, mind a közönség újrázást szeretett volna. Ezért a csapat úgy döntött, évente egyetlen koncert erejéig összeállnak, de kibővítik a műsort egy-egy olyan zenésztárs számaival, akivel Bowie együttműködött.  Első alkalommal, 2018-ban Iggy Pop, második alkalommal, 2019-ben Lou Reed, 2020 elején John Lennon, 2021 őszén Mick Jagger dalait vették elő, 2022 tavaszán Brian Enoval közös dalokból válogattak, a legutóbbi, 2023-as koncerten pedig Bob Dylan számok szerepeltek a műsoron.
A következő, 2024 márciusi esten Marc Bolan dalaiból válogat a zenekar.

A legendás T-Rex frontemberével való barátság egészen a 1964-re nyúlik vissza. Bowie 1972-ben még dalt is írt Bolanről "Lady Stardust" címmel. 1977-ben, Bolan halála előtt nem sokkal pedig még egy közös TV-showban is szerepeltek.

A koncert, csakúgy, mint az eddigi alkalmak, egyedi és megismételhetetlen lesz; a szett nagy része megújul évről évre. 

Fellépők:

Márton András (KFT)

Poniklo Imre (amber smith)

Bognár Zoltán (Hámori Gabriella)

Martinkó Tamás (Lidérc, Németh Róbert zenekara)

Michael Zwecker (The Poster Boy, Németh Róbert zenekara)

Bakó Balázs (The Bits)

Székely Marci (Superunknowns).

Iliás Ádám (Turn Signals)

Szénás-Máthé Nándor (Filc)

Kelemen Angelika (Kelemen Angelika Jazz Quartet)

Robert Robson

Vikukel Dániel - billentyű

Marosi Z András – vokál

 

A helyszín