
Yesking (USA)
Mark Rae, a manchesteri zenekészítő fenegyerek a kilencvenes évek közepe óta van jelen a brit zenei világban – ekkortájt alapította meg Fat City nevű lemezboltját, a Grand Central kiadót, s szintén ekkor kezdődött gyümölcsöző együttműködése Steve Christian-nal. A kiadó ontotta a jobbnál jobb felvételeket – többek között természetesen a Rae & Christian duó remek maxijait és albumait (a kollaboráció hét éve alatt hármat is legyártottak) – s akkor még nem is beszéltünk a termékeny csapat szekérderéknyi remixéről.
Azután persze szétváltak az útjaik: Mark Rae előbb szólóban folytatta, s addig adta ki saját albumait, valamint a zseniális kollégák (pl. Jon Kennedy vagy Riton) felvételeit, míg a szőrösszívű brit szerzői jogi hivatal le nem húzatta velük a rolót. Az otthoni üzleti kudarcok radikális váltásra sarkallták Rae-t: a kaliforniai Venice-be költözött, ahol türelmesen várja, hogy befusson – mint forgatókönyvíró, vagy akár mint keresett filmzene-szerző.
S nagy szerencsénkre addig sem tétlenkedik: Rhys Adams-szel, alias Frankie Valley-vel való munkakapcsolata még otthonról datálódik, remixelték egymást, dolgoztak a Wall Of Sound számára a Two Culture Clash projekt keretében, és együtt hozták tető alá a Yesking-et is, amely egy különleges csapatmunka zenekészítők és vokalisták, MC-k, toasterek részvételével: London bevándorlók generálta sokszínű zenei életéből vették az ihletet s egyben emléket is állítanak a nem is oly régi szép időknek. Mystro, Kenny Notts, Ayak a régi alkotótárs, a soul-díva Veba, vagy éppen a reggae-legenda Dawn Penn hangja, s hozzá még a Rae-Adams duó hiphop, soul, reggae, ska, dancehall inspirálta ütemei - mindez bizonyság arra, hogy a költözés még nem gyomlálja ki az emberből az ihletet. Most a budapesti közönség is megtapasztalhatja a Yesking kollektíva élő produkciójában feszülő alkotó energiákat – hozzá adaléknak megkapjuk a mind nagyobb nemzetközi sikereket bezsebelő Irie Maffia-t, napjaink egyik, ha nem a legjobb funk/soul/reggae koncertzenekarát.