Wondawulf

Wondawulf

A budapesti Kovács Jeromos, azaz Wondawulf DJ-ként és producerként tevékenykedik. A house-tól a trap-ig, a twerk-től a dubstep-ig, az elektro-tól a drum & bass-ig és ezeken jóval túl terjed zenei éreklődése, aminek spektrumát egyszerűen csak jövőzeneként írja le. Kortárs elektronika, innováció és kreatívitás: ez a hármas jelszó, aminek szellemében rendszeres klubesteket tart, lép fel az UVCT, vagy a Bass Club sorozatokban. A saját szervezésű partik mellett megszokott fellépője a legnagyobb hazai fesztiváloknak és bass music buliknak egyaránt. 2014-2016 között a Petőfi Rádió naponta jelentkező éjféli mix műsorának, a több mint 60 magyar DJ-t foglalkoztató Petőfi DJ-nek producere és koordinátora. Ebben az évben a Petőfi Rádió által szervezett Nekünk DJ Kell országos elektronikus zenei tehetségkutató verseny zsűrije. 2015-ben a Petőfi Rádió felkérésére elindította Hováth Gáspárral (JumoDaddy) közös, minden pénteken este tíz órától jelentkező elektronikus és pop zenei rádióműsorát, az 52 epizódos In Medias Bass-t, amely az első országos, a legfrissebb elektronikus zenékkel foglalkozó DJ/Talk showműsor volt. Wondawulf az elmúlt 14 év során a modern elektronikus zene olyan elismert előadóival zenélhetett együtt, mint Skrillex, Knife Party, Borgore, Benga, Flux Pavillion, Dillon Francis, Baauer, Skism, Foreign Beggars, Crookers, Dada Life, Dimitry Vegas & Like Mike, Bar 9, Caspa, Modestep, Zeds Dead , Drumsound & Bassline Smith vagy a Pegboard Nerds ...csak hogy egy pár nevet említsünk.

Videók

Linkek