We Are Rockstars

We Are Rockstars

A budapesti We Are Rockstars zenekart 2009-ben alapította Ligeti Gyuri (Zagar, ex-Puzzle), Faragó Tamás (Dictator & Hussar, ex-Nemjuci, ex-Puzzle) és a számos hazai zenekart megjárt Kovács Csaba. A mai felállását és hangzását csak 2010 nyarán nyerte el, mikor Szijártó Tamás csatlakozott a formációhoz. Az együttes a Does It Offend You, Yeah! angol zenekar We Are Rockstars című dala után kapta a nevét. Zenéjükben a 60-as évek beat zenét és a 80-as évek szinti popot keverik a modern pop-rockkal. Stílusát tekintve elektronikus rock és olyan előadók hatottak az együttesre mint a Beatles, Depeche Mode, Primal Scream vagy a Killers, de a Doors zenei hatása is felismerhető. Első lemezük - Let It Beat - 2010-ben jelent meg, melyről két dal is listavezető lett az MR2 - Petőfi Top 30-as listáján. A soron következő lemez a Second címet viseli, mely 2013 novemberében jelent meg. Idén tavasszal fizikai formátumban is elérhetővé vált a Gold Records gondozásában, válaszul a független lemezboltok felkérésére. Miközben a fiúk tovább dolgoznak az angol nyelvű dalok magyarításán, ennek az alakotó folyamatnak gyümölcse a "Rólunk szól" című dal, amelyre videoklip is készült.

Felállás:
Ligeti Gyuri - ének
Faragó Tamás - gitár
Szijártó Tamás - billentyű
Kovács Csaba - dob

Videók

Linkek