Szőke, kék szemű emberek a hóban, fához kötözve. Más szőke, kék szeműek pedig jégkalapáccsal addig verik a mellkasukat, míg meg nem halnak vagy meg nem szólal a szívük. Mert igazi, beszélő szíve csak keveseknek van e Földön – mindenki más élőhalott, szóra sem érdemes söpredék.

Vlagyimir Szorokin az oroszok Bret Easton Ellise, fojtó, szorongató érzés olvasni, mert nincs a szereplői között egy sem, akit igazán kedvelni lehetne, mind az emberiség pöcegödrének mélyéről került elő: prosti, céltalanul tengődő drogos, lelkiismeret nélküli üzletember.

„Szorokin a triviális mítoszok és a pillanatnyi divatok megragadásával olyan fantasztikus világot teremt, amely egyszerre szórakoztató és korának hű kritikája, miközben tartalmilag és jelentőségében egy lapon említhető Bret Easton Ellis-szel és Michel Houllebecq-kel.” (Galina Dursthoff)

„Vérfagyasztó krimivel indít. Ott lobog körülötted a vulkán alatti Moszkva… …Ilyen ez a Szorokin. Fog egy eszmét, meg a Tunguz meteor jegét és megpördíti rajta az egész huszadik századot, de olyan pontosan és olyan elviselhetetlen kegyetlenséggel, hogy egyszerre hasít beléd az, ami szerinte lehetséges, és az, ami tényleg volt. Vlagyimir Szorokin ott van Jerofejev és Pelevin mellett. Ők a leghíresebbek a mai oroszok közül.” (Háy János)