A 2004 őszén alakult Napra addig ismeretlen – az elektronikus és a népi hangszerek kiegyensúlyozott használatával teremtett – nyelvhasználata igen hamar ismertté tette a zenekart. 2007 júniusában már Párizsban képviselhette hazánkat A Zene Ünnepén, és ugyanazon a nyáron a Sziget Fesztivál Világzenei Nagyszínpadára is meghívást kapott. A Világzenei Nagyszínpad művészeti vezetője, a zenekritikus Marton László Távolodó „etnorock zenei életünk legnagyobb ígéreteként” mutatta be az együttest, amely már anélkül is kult-státusszal rendelkezett, hogy lemezt jelentetett volna meg.

De szerencsére erre sem kellett sokat várni. A 2007 szeptemberében – a FolkEurópa Kiadó gondozásában – napvilágot látott Jaj, a világ! című album minden ígéretet beváltott. Valóban új minőség, valóban eredeti hangütés jellemezte, melyben mélyen és progresszívan fonódott össze a népzenei és rockos hagyomány. Amiként a Magyar Narancs írta: „az elsőtől az utolsó hangig jól kitalált és jól megvalósított számok sorakoznak a korongon, amikben nemhogy pontosan értik, de szinte ugyanazt a nyelvet beszélik a népi hangszerek, mint a zongora, a dob és a gitár. Férfiének, női ének, lendület, erő, svung és líra, együtt van itt minden.”

Egy szó, mint száz: egy példaértékű album született, mely abban a tekintetben is úttörő – a magyar világzenei életben –, hogy két angol producer-guru, Ben Mandelson és Rob Keyloch bábáskodott a világrajöttében. A klub- és fesztiválkoncertek után immár a lemezfronton is áttöréssel vétette észre magát a zenekar. A Jaj, a világ! 2008-ban elnyerte a legjobb hazai világzenei albumnak kijáró Fonogram-díjat, és a nemzetközi szaksajtóban is kedvező visszhangra talált: a rangos angol Songlines világzenei magazinban a – magyarországi nép- és világzenéket jól ismerő – főszerkesztő, Simon Broughton méltatta.

2009 áprilisára egy újabb mérföldes lépésre került sor a Napra pályáján. Gryllus Dániel – a Hangzó Helikon kiadványok szerkesztője – felkérésére Radnóti Miklós-versekhez írt zenét az addigra már „gitárprímásként” elhíresült Both Miklós. „A versei körül lengő atmoszféra – nyilatkozott a Magyar Narancsnak a Radnóti című albumról – olyan kapukat nyitott meg, amiket addig nem ismertem. Belengte a napjaimat, körbevett, mint valami mámorfelhő. Valahol mélyen bennem lehetett mindig ez a hangulat, de eddig a bizonyítási vágy, a virtuozitás, a technikai megoldások nagyon lekötöttek. Nekem nem volt gitártanárom, és nem nagyon tudtam megítélni, hogy mire vagyok képes, vagy hogy átjön-e az, aminek a kifejezésére törekszem. Technikai szinten csak most jutottam el oda, hogy ezt a hangulatot formába tudjam önteni.” – Ennek a hangulatnak a zenei gyökerei ugyanakkor már messzire távolodtak a Napra zenekart addig jellemző befolyásoktól és kifejezési formáktól, a hátterükben inkább Both Miklós komolyzenei élményei, Bartók, Gubaidulina, Schnittke, Bruckner vagy Mahler merültek fel.

„Radnóti költészete találkozott azzal az összetett, ezerféle hangon, széles skálán megszólaló öntörvényű, katartikus hatású zenei világgal, ami Both életművét eddig is jellemzte” – írta a Népszabadságban Sebők János – és ez „a szerzőt és zenekarát nemcsak a magyar zene élvonalába emelte, hanem olyan hungarikummá tette, amely a világ bármely táján öregbíthetné országunk, kultúránk hírnevét.”

Ez a valóban korszakos lemez újabb elismerést vont maga után: alig pár nappal a megjelenése után máris elnyerte a Budai-díjat, amire – az oktatásban rejlő lehetősége alapján – gimnáziumi tanárok tesznek javaslatot a Könyvfesztivál kínálata alapján.

A Radnóti-album után komoly kérdés volt, hogy milyen irányban lép tovább a zenekar. A 2010 áprilisában – ugyancsak a FolkEurópa kiadónál megjelenő – Holdvilágos című album erre a kérdésre a szintézis általi haladással felel. Mindazok a hívószavak – Bartók Béla és Jimi Hendrix örökségének egyesítésétől az erdélyi népzenén át a kortárs zenéig –, amelyek a Napra zenekarra korábban érvényesek voltak, ezúttal együtt szólítják meg a hallgatót, de mindehhez még számos meglepetés és fordulat járul. Ezen a lemezen szinte valamennyi darab a Napra szerzeménye, ám ezek olykor mégis a „vegytiszta” népzene hatását érik el. Azt a hatást, amelyben – mint egykor minden magára valamit is adó lagziban – szépen összeforr az emelkedett és a mély, a szórakoztató és a felkavaró, a lírai és a pörgős, a magyar, a roma vagy éppen a román gyökér.
Egyszóval, ebben a holdvilágos fényben együtt van minden, persze kimondottan naprásan. A kalotaszegi dallamokon alapuló Egy kis csárdás és Rég, az albumot nyitó Szerettelek sok ideig, vagy a Sas Ferenc hódítása és a Lassan húzzad bizonyára azok kedvence lesz, akik inkább az „ismerős” ízeket keresik, míg a Hang a hangból pszichedéliája inkább a radnótis Napra-élményeket csalja elő, de valamennyi szuverén módon, a legkevésbé sem az önismétlések módján. A törékenyen szárnyaló Ballada slágerré válhat bármely rádióban, a bónuszként szereplő Magyarnóta a „hegedűgitározás” minden csínját-bínját megmutató „vendéglátós muzsika” erényeivel tűnik ki, és akkor még nem beszéltünk a Tulipános „közel-keleti reggae”-jéről.
Nem könnyű ennyi hangról röviden beszélni…
Ezt a lemezt inkább hallgatni kell.
Úgy biztos arany.

A zenekar tagjai:
Both Miklós – gitár, ének
Krámli Kinga – ének
Bobár Zoltán – brácsa, harmonika
Hegedűs Máté – hegedű
Pfeiler Ferenc – dob
Winter Csaba – basszusgitár