A Little Dragon lényegében a Koop electropopra, downtempóra igazított változata, a maga meglepően ötletes, szeleburdin pattogó dalaival.
A göteborgi kvartett élén egy svéd-japán csaj énekel édes-keserűn: Yuimi Nagano olyan bandák lemezein hallatta eddig csicseri hangját, mint az imént citált Koop 2007-es Koop Island-je, vagy épp a pengető-lengető, szomorkás szobafolkban jeleskedő José González In Our Nature-je. Ami pedig fent nevezett, 2006-ban alakult, és eleddig egyetlen korongot (Little Dragon, 2007) polcra pakoló Little Dragont illeti, az épp annyira electro, mint amennyire jazz (főként hangulatában), és pont annyira triphop, mint amennyire soul.

A gimis haverok, Erik Bodin (dob), Fredrik Källgren Wallin (basszus) és Håkan Wirenstrand (billentyűsök) olyan muzsikát terítenek Nagano alá, hogy az ember úgy érzi, kristálytiszta fjordokkal csipkézett hegygerincen lépked, alatta tenger, körülötte szikrázó napfény, oldalán pedig a világ legnőcibb nője andalog. Az, hogy az albumot a Peacefrog Records vállalta be, sokat elmond a belcsínről, hiszen a kiadó elsősorban is a Nouvelle Vague-tól Gonzálezig libegő elektronikus, folkos modorosságban érdekelt.

A Machine Dreams gépeket ígér, mégis inkább álmokat kapunk, de olyanokat, melyeket elektromos bárányok álmodnak, nagy, üdezöld, havasi legelőkön. A Little Dragon izgalmas, atmoszférikus electropopot árul, bár nem annyira csillogót és kalandosat, mint Róisín Murphy. A Feather, a My Step vagy épp a Looking Glass pontosan olyan ragyogóan tűnékenyek, mint a magnetoszférában cirkuláló sarki fény, és legalább annyi ellentétes töltésű részecskét is ütköztetnek.