Lee Van Dowski (Cadenza)

Lee Van Dowski (Cadenza) (FRA)

Az ifjú francia művész Lee Van Dowski 2000-ben költözött Genfbe a feleségével és két gyermekével, hogy helyben finomítsa tökélyre hangkovácsoló művészetét. Azóta a fél világ megismerhette ütős elektronikus darabjait.

Ez a minden stílus iránt nyitott és fogékony alkotó első lépéseit a zene területén mostohaapjának köszönheti, aki a konkrét zene komponistájaként is inspirálta őt, valamint már gyerekkorában arra bátorította, hogy minél több hangszeren tanuljon.

Nem csoda, hogy a 90-es évek derekán Lee már a Dél-franciaországi óriási, népes, mára legendássá vált zenei megmozdulásaiban vesz részt immár aktív szereplőként komoly nevet vívva ki magának.  

Persze, ennyi sem volt számára elég, így rendszeres, egyre sűrűsödő fellépései mellett időt szakított arra is, hogy hangmérnöki diplomát szerezzen, aki diploma-munkáját a hangtervezésről írta, majd ennek nyomán hamarosan a filmgyártáshoz kapcsolódó zeneszerzői tevékenysége került fókuszba.
 
Bár munkáiban fellelhetők a klasszikus brit elektronikus zene legnemesebb hagyományai, amelyeket leginkább a Warp és a Rephlex kiadók mesterműveiből ismerhetünk, Lee arról is híres, hogy hatalmas sikerrel ötvözi a német és a brit elektronikus színtér hatásait egy egészen egyedülálló, eredeti, saját kifejezésmóddá, amelyben egyaránt megtalálható a kifinomult dallamok sodrása és a táncoltató sodrás.

Lee hangzásaiban az összetett, organikus hangzásvilágok funky minimál-technóval simulnak eggyé egy nagyon eredeti, mesterien megkomponált zenében.

Linkek