
Kwoon (FR)
A Kwoon Párizsban alakult 2006-ban, s már megalakulásának évében kiadta nagy visszhangot kiváltó Tales and Dreams című lemezét, amely új fejezetet nyitott a francia zene történetében, ahol a szabad szárnyalású ezerszínű zene új szigetét hozta létre a megannyi díjjal jutalmazott I Lived on the Moon című klipjük, amely igazi bombasiker lett.
A zenekart egy napon kezdték emlegetni olyan zenei nagyságokkal, mint a Sigur Ros, az Explosions in the Sky, a Godspeed You! vagy a Black Emperor, így már ez az első opus lehetővé tette a Kwoon-nak, hogy komoly helyeken jusson koncertlehetőséghez, amit azután nagy örömmel és küldetéstudattal ki is használt közönsége nagy örömére. Így Franciaország után meghódította Svájcot, Hollandiát és Görögországot.
A történet az óta is megállás nélkül folytatódik, hisz az elképesztő energia, színek, az egyszerre elmélyült, a cselló bölcs zúgástól álmodozó, a gitárok harsány erejétől vadul bemozdító zene és a felette elképesztően szárnyaló ének valóban egyedülálló élményt nyújt. Ezt bizonyítja a Kwoon második albuma is, amely különösen kifinomult és érett.
A Kwoon hatalmas európai turnéja keretében érkezik Pestre, koncertjük az ősz egyik igazi nagy zenei csemegéjének ígérkezik.
Felállás
Sandy - ének, gitár
Guillaume - gitár
Valère - gitár, billenytűs hangszerek
Yoann - basszusgitár, billentyűs hangszerek, ének
Pierre - dob, sampler, billentyűs hangszerek