"A nyugati világ talán legismertebb lantművésze" - mondja róla  nemes egyszerűséggel a Quietus magazin, és Jozef van Wissem esetében nem  is téved nagyot. Ez a különös, magába forduló, groningeni kocsmáját  előbb New York-i belső emigrációra, majd prágai és rotterdami  letelepedésre cserélő autodidakta művész élete már jó ideje a lant körül  forog. Az egykor újhullámos és kísérleti rockzenekarokban gitározó van  Wissem 1993-ban gondolt egyet, szakított a rock and rollal és az általa  vezetett bárral, eladta mindenét és az Egyesült Államokba költözött.  Szinte teljesen magába fordulva évekig ki sem mozdult otthonról, csak  speciális, hatalmas méretű, kétnyakú, huszonnégyhúros lantjain  gyakorolt. "Első éveimet úgy töltöttem New York-ban, mint egy szerzetes"  - mondja van Wissem. Aztán később, első lemezei után sokkal nyitottabbá  vált, és rengeteg duóban vált szerzőtárssá. Leghíresebb zenésztársa nem  is "igazi" zenész, hanem filmrendező: a kétezres évek közepén  találkozott Jim Jarmusch-sal, akivel azonnal egymásra hangolódtak. 2019  elején is közös lemezt adtak ki van Wissem korábbi munkáinak  újragondolásaiból, együttműködésük csúcsa azonban így is Jarmusch öt  évvel ezelőtt bemutatott filmje, a Halhatatlan szeretők zenéje volt,  aminek a holland lantos szerezte a film atmoszféráját alapvetően  meghatározó, rendkívüli intenzitású zenéjét, amiért Cannes-ban díjat is kapott. Ebben az egyedülálló zenei világban sötét, melankolikus univerzum bontakozik ki.