Hanne Hukkelberg az, akinél a "gyermeki báj" nem (vagy nem csak) azt jelenti, hogy infantilisen énekel, hanem hogy mindent bátran és szabadon felhasznál, a keze ügyébe kerülő tárgyakat és műfajokat egyaránt.

Hanne az, akibe valóban azon nyomban bele lehet szeretni, mert bájos, gyermeki, pajkos, és nem fél izgalmas, oda nem illő hangokat bedobni előre nem látható pillanatokban, számok között és alatt is stílusról stílusra ugrálni, viccelni és komolykodni, játszani.

Hanne Hukkelberg persze nem csak gyermeki, sodró számaiban, külkönösen üde, friss, skandináv népdalok frissességét a színtiszta rock nyersességével ötvözi, van éle a dolognak, hisz tudja, hogy a gyermeki léthez hozzá tartozik a kegyetlenség is, s ha Hanne ennél kedvesebb lenne, akkor hollywoodi filmekben szerepelne delfinekkel.

A hangjában, a hajlításaiban eleve megvan ez, és debütáló lemeze, a Little Things (2004 Norvégiában, 2005 máshol) olyan természetesen és magától értetődően váltott sanzonról free jazzre, instant ható fülbemászó refrénről háztartási tárgyakon előadott csörömpölésre, hogy csakis rajongani lehet érte.

Ehhez képest a berlini utca-házszámról elnevezett Rykestrasse 68 egy komoly, érett album, amelyben ugyancsak vannak olyan ötletek, finom megoldások, amiket mondjuk a mainstream pop felől nézve akár avantgárdnak is nevezhetünk. Az egyik csúcspontnak szánt szám, a North Wind például írógép kattogásának ritmusára épül.

De nem akarok olyan zenét hallani, amiből süt az összes résztvevő (Hannén kívül a norvég elit, a Jaga Jazzist, a Shining és más együttesek tagjai) profizmusa - én azt akarom hallani, hogy megteremtik a spontaneitás illúzióját; el akarom hinni (hallani akarom), hogy a játékosok örömmel fedezik fel, milyen mókás is ritmikusan ütögetni az írógép billentyűit.

Hanne Hukkelberg zenéje erősen filmzenés és monumentális, még az intimebb pillanatokban is, s dalaiban olyan énekesnői teljesítményt hoz, amitől a Megasztár zsűrije egy emberként őrülne meg.

Nem véletlen, hogy Hanne Hukkelberg kísérleti melodramatikus popja avagy gyógyító easy listening-je a New York-i Papa Joes's tól a világ megannyi vezető koncerttermén át Norvégia egyik legkeresettebb exportcikke lett. Dalainak bája, szépsége, nőiessége és lángoló szenvedélye egy olyan ártatlan kinézetű és egyszerű megszólalású lányból szólnak hatalmasat, hogy abba könnyen bele lehet őrülni, beleszeretni pedig még könnyebben.