„A tanárnőknek saját szaguk van. Átizzadt nejlonharisnya-, régi tolltartó-szaguk, megkeseredett spray-illatuk. Tiszteletreméltó illat. Jó hozzájuk érni, véletlenül beletörölni az arcod a blézerükbe, és azt mondani, otthon hagytam, nem csináltam meg, elvesztettem…, ne tessék haragudni! A tanárnő azért tanárnő, hogy… Ha szépen kéred, akkor nem haragszik.
Hatalomszag. Tanárnőszag.”

Fekete Anna költő/prózaíró. Verset és prózát is közölt már az ÚjNautilus-on; Az a saját szoba című regénye munkafolyamban van. „Huszonhárom éves vagyok – mondják: előttem az élet. És mi van mögöttem? Kisvárosban eltöltött gyerekkor, hat lezárt félév az orvosin, tekintélyes, de most már szétbomló, szinte »oszladozó« család. Szaladni nem tudok (mozgássérült vagyok), mindig is azon a kicsi ablakon néztem ki a világra, amit a sors meghagyott: anyuka-apuka-hóesés-napsütés-könyvek. A gimiben én voltam a »jó tanuló, de milyen aranyos lány«.
Akármilyen kicsi is ez az ablak, a szabadság mégis azon múlik, mennyire tudod kifejezni magad. Hogy mit látsz. Hogy mit tudsz visszaadni ebből a rettentő, szépséges, iszonyatos valóságból.”