Borlai Gergőt kora tinédzserkora óta megszámlálhatalan produkcióban és stílusban láthattuk hazánk koncertszínpadain: megmutatta magát a jazz valamennyi ágában de játszott alternatív, pop, blues, rock, sőt heavy metal zenekarban is. Saját produkciói és szólólemezei azonban mindig „különutasok“ voltak: a stílusok teljes szintézisben voltak jelen, bár „kényelmes“ volt mindig jazzként aposztrofálni őket, a zene frissessége, dinamizmusa és gátlástalansága miatt mindig kilógtak a hazai jazz-mezőnyből (az ítészek egy része Zappa nevét kiáltozta, ami legalább annyira volt jogos, mint amennyire nem.)

Gergő egészen sajátos viszonyban van a dobbal és a dobolással, itt már rég nem arról van szó, hogy pontos, hogy virtuóz, hogy ihletett, stb, ez valamifajta szimbiózis a felszerelés és közte. Legjobban úgy lehetne leírni a dolgot, hogy Gergő a világ legjobb zsokéja Gretsch nevű csodalován – együtt bármire képesek, leírhatatlan harmóniában vannak, amit művelnek az lenyűgöző teljesítmény és szemet (fület) gyönyörködtető élmény, mindketten tudják hogy erre mással nem lennének képesek, azonban végig érezzük, ki is kettőjük közül a főnök.
Várható volt, hogy Gergőnek ezt a képességét a zenei élet meghatározó nemzetközi szereplői is felfedezik: immáron a Meinl nevű cintányérgyártó cég egyik arca és művésze.