Attila

Attila (US)

Az ezredforduló MySpace-hullámát követően talán nem túlzás azt  állítani, hogy az Attila volt az a zenekar, amelyik a platform  elcsendesedését követően is magán tudta tartani a figyelmet. Persze nem  is kell többre gondolni a folytonos megbotránkoztatásnál, hiszen Fronzak  zenekara dedikáltan a bulizásnak írta breakdownokkal teli ódáit, így a  zenekart hiába érte többször is kritika amiatt, hogy miközben a  deathcore elkezdett asszimilálódni az amerikai iskolás death metalhoz,  ők - még a Suicide Silence előtt- a nu-metalba lőtték vissza a zenéjük  ösztönösségét, ezzel pedig lemezről-lemezre növelték saját közönségüket.  Fronz messziről felismerhető flow-ja és szóköpködése, a pincemélyre  hangolt gitártémák és a szögelős groove-ok mindmáig meghatározzák az  Attila zenei világát, amivel a zenekar - bár több tagcsere árán is -  eljuthatott a VANS Warped Tour nagyszínpadára, elásta a csatabárdot a  Falling In Reverse-szel (a Supervillains Tourral pedig végigjárták így  Amerikát), és a Hollywood Undead vendégeként többezer európai rajongót  mozgathatott meg. Öt év után végre a hazai rajongók is újra láthatják  élőben a zenekart, akik 2018-ban új, szerzői kiadású lemezzel  szeretnének majd előrukkolni: a Retribution már nem a SharpTone  gondozásában lát majd napvilágot, és Fronz állítása alapján a zenekar  eddigi legdurvább lemeze lesz - erről november 14-én az A38-on is  megbizonyosodhatnak majd a műfaj legkitartóbb rajongói.


">

Linkek