DJ Format olyan hiphop-ot játszik, amit mindannyian hiányolunk: fanki bítek és ütemek, csodás breakek, sok szkreccs, az öreg iskolás hiphop esztétika jegyében pedig mindenféle zene felkerül a lemezjátszóra. Mellette fellép két igazi hazai ász, Suhaid, Shuriken és Gandharva valamint lemezbemutatót tart a szédületes ősfunkot nyomó Dokkerman & The Turkeying Fellaz.
.jpg)
Válságos idők ide vagy oda, kár lenne a legjobb dolgokon spórolni: évi egy Format buli jár Budapestnek. Matt Ford legutóbb Mr. Thinggel közösen, 4 lemezjátszó segítségével szántotta fel a hajópadlót, de az extraság idén sem marad el. DJ Format első alkalommal érkezik LIVE felállásban, azaz a lemezjátszók mellett analógszintiket és dobgépet és némi vetítést is bevet. A show kiszámítható része, hogy saját klasszkusai mellett frissen megjelent harmadik Statement Of Intent c. nagylemezéről is játszik ezt-azt. Arra azonban már merészség lenne fogadásokat kötni, hogy a LIVE utáni lemezparádéban miket rak majd fel. A bakelit-kultúra elkötelezett híveiként DJ Format olyan hiphop-ot játszik, amit mindannyian hiányolunk: fanki bítek és ütemek, csodás breakek, sok szkreccs, az öreg iskolás hiphop esztétika jegyében pedig mindenféle zene felkerülhet a lemezjátszóra.
A bulin mutatkozik be a Dokkerman & The Turkeying Felaz zenekar is, amely magyar létére talán egyedüliként játsza a korai '70-es évek amerikai deep funk-ját. Nyilvános koncert még nem volt, de a Budabeats kiadó már le is csapott a bandára, és május 25-ére ki is hozza a első minialbumukat.
A bulin mutatkozik be a Dokkerman & The Turkeying Felaz zenekar is, amely magyar létére talán egyedüliként játsza a korai '70-es évek amerikai deep funk-ját. Nyilvános koncert még nem volt, de a Budabeats kiadó már le is csapott a bandára, és május 25-ére ki is hozza a első minialbumukat.
Suhaid hazánk egyik legsokoldalúbb lemezlovasa, aki következetesen utasítja vissza a műfajfetisizmust. Stílusa talán a nu jazzhez áll legközelebb, ha ebbe a fogalomba beleértjük a hetvenes évek soul- és funk-szerzeményeit, a kortárs underground hiphopot, a magyar táncdalt, a beatet és a bigbeatet, meg még ki tudja mi mindent.
Előszeretettel lép fel live actekkel, különösen olyan nyitott, a tánczene felé kacsintgató dzsessz-szaxofonosokkal, mint Vázsonyi János vagy Ágoston Béla. Emellett fáradhatatlan szervezője a Bomb The Jazz estjeinek is.
Dj Gandharva freestyle lemezgyűjtő, a '60-70-es évek megszállottja. A funk, soul, beat, rockabilly, jerk, surf, swing, latin és afro lemezek hozzák igazán lázba, szettjeiben nem ritka a pornós easy listening filmzene vagy az erdélyi bítek recsegése sem. A Tilos rádió műsorkészítője és a Budabeats kiadó vezetője.
.jpg)
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.