Noises From The Neighborhood

Tíz év – Száz zenekar – Ezer élmény Kálmán Imre és Lehár Ferenc Bécsben, Gustav Mahler Budapesten – csupán három név a sok közül, amik azt bizonyítják, hogy az osztrák és a magyar zenei kultúra ezer szállal kötődik egymáshoz. Ez a szoros kapcsolat a mai napig megvan, és ha manapság nem is csereberélünk operaigazgatókat, de azért az erős angolszász befolyás alatt álló könnyűzenében érdemes odafigyelni arra, milyen friss zenék is jönnek Anglián vagy az USA-n kívülről – mondjuk éppen a szomszédból. Az A38 mindig is igyekezett a lehető legalaposabban bemutatni környező országok zenei trendjeit, feltörekvő vagy éppen már sztárrá vált előadókat és együtteseket. Nem kivétel Ausztria sem, ahonnan sok-sok fellépő érkezett az elmúlt tíz év során: itt tartotta első magyarországi koncertjeit például az azóta igazi fesztiválkedvenccé vált Parov Stelar Band, Bécs város „házi bigbandje”, a Vienna Art Orchestra, vagy itt mutatkoztak be a kortárs elektronikus tánczene fontos nevei, mint például az Elektro Guzzi, a Waxolutionists vagy Dunkelbunt. Mindebben hatalmas segítséget nyújtott az Osztrák Kulturális Fórum, az A38 Hajó egyik legrégebbi partnere - a két intézmény együttműködése egyidős a hajóval. Az Osztrák Kulturális Fórum tíz éve támogatja az A38-at, és ezalatt a tíz év alatt több mint száz osztrák zenekar és előadó lépett fel a hajón, köztük Soap & Skin, Parov Stelar, Richard Dorfmeister és a Madrid de los Austrias, Dzihan & Kamien, a Count Basic, a !DelaDap, Louie Austen, a Sofa Surfers – nemzetközi sztárok és (még) ismeretlen tehetségek egyaránt. A Noises from the Neighbourhood – Zajok a szomszédból elnevezésű, friss osztrák zenéket bemutató invenciózus sorozat szinte a teljességre törekedve igyekszik bemutatni Ausztria legjobb, legizgalmasabb, legfrissebb és legnépszerűbb könnyű- és kortárszenei produkcióit. Mindez több tízezres magyarországi közönséghez juttatta el az osztrák rock, dzsessz, világ- és elektronikus zene legjobbjait. És ha ehhez még hozzávesszük a fellépésekről készült koncertfilmeket, amiket az M1 és a Duna TV sugárzott, akkor elmondhatjuk: igazán sok ember hallotta meg, hogy milyen zenék és milyen zajok szűrődnek át hozzánk a szomszédból.