Szebényi Dániel

Szebényi Dániel

Szebényi Dániel
május
28
csütörtök 20:00
Koncertterem
Kapunyitás: 19:00

Szebényi Dániel

  • Pop
  • Rock

Kedves Mindenki!

Rendhagyó estére invitállak titeket.

Május 28-án az A38 Hajón zeneünnepet tartunk – két felvonásban.

Az első részben a Nap és a Hold lemez dalait játsszuk el nektek, és előkerül néhány, általatok már jól ismert szám is az eddigi munkásságomból.

A második részben pedig egy különleges tisztelgés következik:

kb. 90 percen át életem egyik legmeghatározóbb zenekarának, az LGT-nek a dalait elevenítjük fel.

Még csak pár éves voltam, amikor a lakásban barangolva felfedeztem a földön sorakozó bakelitlemezek világát. Kicsi voltam, az asztalok és pultok magasságában még nem tudtam “részt venni”, de a lemeztartót pont elértem.

Ebben a stócban ott volt a teljes Loksi-diszkográfia. Szépen sorban haladtam: lemezről lemezre, és mindig megkértem apukámat, hogy “most a következőt tegye fel”.

A borítókért teljesen meg voltam őrülve.

Ezt az élményt szeretném visszahozni – úgy, hogy közben mi is hozzáteszünk a saját gondolatainkból, szeretettel és tisztelettel.

Ringasd el magad (nálunk már többször műsoron volt), Mindig magasabbra, Mindenki, Sziszifuszi blues, Doktor… és persze még több meglepetés.

Találkozunk az A38-on!

A koncert előtt panoráma-éttermünkben finom alkalmi vacsorát ajánlunk:

✦ 2 választható fogás – 9.000 Ft (Előétel + Főétel vagy Főétel + Desszert)

Előételek 

  • V Vichyssoise (hideg póréhagyma–burgonya krémleves)

  • Medvehagymás tojáskrém pirítóssal

  • Jókai babgulyás füstölt csülökkel és kolbászmorzsával 

Főételek

  • Tanyasi csirkemell pikáns paradicsomsalsával és fűszeres burgonyacrispersszel

  • Vargányás tagliatelle tejszínes kacsamájmártással

  • V Füstölt tofu currys karfiolpürével és pirított magvakkal

  • Lassan sült malaccsászár pirított káposztás nudlival

Desszertek

  • Szilvás gőzgombóc bourbon vaníliasodóval

  • Morzsás máktorta meggyraguval

  • V Rebarbarás epres chia pudding


A helyszín