
Nova Prospect, Tiansen, Mennydörgés

Early Bird
Limitált elővételes jegy
Elővételes jegy
Aznapi / helyszíni jegy
Az idén 18. évét betöltő Nova Prospect - mely a néha popos beütésű, helyenként progresszív elemeket is tartalmazó modern rockzenéjével mára stabil státuszt vívott ki magának a női frontemberrel kiálló underground zenekarok között - első alkalommal látogat el a Hajóra egy önálló koncerttel.
Az egyben nagykorúságukat is jelentő jubileum mellett idén 10 éve annak is, hogy megjelent a zenekar második, “Szemben az óriás” c. nagylemeze, mely az első, Hammerworld magazin mellékletként megjelent hangzóanyaguk volt, olyan dalokat eljuttatva széles közönséghez, mint a Stubbornos Halák Árpi közreműködésével készült “Amíg van benned élet”, a kisfilmes videoklipes “Itt az idő”, vagy az örök koncertkedvenc “Credo”. Főként ezeket dalokat vitték magukkal a 2017-es Wacken Metal Battle-ös koncertjükre is.
Ezen az estén a nagylemez teljes anyagát eljátsszák majd olyan dalokkal, amelyek még sosem hangoztak el élőben, mindezt különleges vendégekkel és volt zenekartagokkal megspékelve.
• FACEBOOK | https://www.facebook.com/NovaProspectHungary
• INSTAGRAM | https://www.instagram.com/novaprospecthungary/
• YOUTUBE | https://www.youtube.com/user/novaprospectband
• SPOTIFY | https://open.spotify.com/artist/1tgszSTknwktgNQ0fM0Oqc
A koncert különleges vendége a szintén frontcsajos modern rockzenében utazó Tiansen lesz, az estét pedig a Mennydörgés nyitja majd.
TIANSEN:
Milyen zenét lehet képes írni öt olyan zenész, akik egészen eltérő zenei ízléssel rendelkeznek? Erre volt kíváncsi a 2016-ban megalakult, budapesti progresszív pop-metál zenekar, a Tiansen. A közös nevezőjük egy eklektikus, nehezen behatárolható zenei világba sodorta őket, amely az R'n'B műfajra jellemző éneklést ötvözi a progresszív metállal, modern, friss hangzásba helyezve. Számtalan hazai és külföldi klubot megtöltöttek, két nagylemezüket népszerűsítve. Legemlékezetesebb koncertjük a világ legnagyobb metál fesztiválján, a WACKEN OPEN AIR-en volt, ahol Magyarországot képviselték a Wacken Metal Battle keretén belül. Második albumuk 2023 májusában látott napvilágot 'EMERALD' címmel. Ha egy olyan koncertre szeretnél eljönni, ahol felpörögsz, de közben az érzelmek tengerén hajókázol, akkor várunk Tiansen koncertre!
• Facebook: https://www.facebook.com/tiansenband
• Instagram: https://www.instagram.com/tiansenband/?hl=hu
• YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCg2a0nLNyy7EpzVUk6v83Tg
• Spotify: https://open.spotify.com/artist/7947nTNwOlDMWTHJFacBQb
MENNYDÖRGÉS:
A MENNYDÖRGÉS egy energikus, post-hardcore Christian rock-metál zenekar, amely 2022-ben alakult Budapesten. Zenéjük az erőt őszinte érzelmekkel ötvözi, miközben a remény és megújulás üzenetét közvetíti. 2023-ban jelent meg első albumuk, ’Ments meg’ címen. A zenekar jelenleg egy új album kiadásán dolgozik, melyről két dalt már meg is jelentettek ‘Képek’ és ‘Mutass utat’ néven.
FACEBOOK | https://www.facebook.com/Mennydorges
INSTAGRAM | https://www.instagram.com/mennydorges_zenekar/
YOUTUBE | https://www.youtube.com/@mennydorgesofficial
SPOTIFY | https://open.spotify.com/artist/0HijqtF5jqMUbeI8qSfvVa