• Pop
  • Rock

A Manoyaként szólóban 2011 óta aktívan alkotó Hodosi Enikő gitáron vagy zongorán komponált alternatív pop dalok szerzője, szövegírója, énekese és előadója egyben. A többszörösen Fonogram-díjas dalszerző a NEO tagjaként tette le első zenei lábnyomait a magyar és nemzetközi könnyűzenében. Több tucat hazai és nemzetközi színpadon megfordult és számtalan értékes kollaborációban részt vett már. 2018 óta leginkább duóban lép fel a gitárművész-dalszerző Éles Gáborral kiegészülve, de ezúttal 2 vendégzenész is színpadra lép, Enikő és Gábor személyes barátaik: Batics-Kása Júlia és Weisz Gábor! 

HODOSI ENIKŐ (MANOYA) SZAKMAI BIOGRÁFIA

Hodosi Enikő (született Gyulán 1981.06.12-én) 16 éves kora óta alkot és énekel leginkább könnyűzenei műfajban.

Zeneelméleti alapokat általános iskolás korában szerzett magánórák útján (zongora, szolfézs), majd gitározni autodidakta módon tanult meg. Középiskolában (Békéscsabán) magánének tanszakra járt az angol szakos gimnázium mellett, majd az egyetem mellett jazz-ének tanszakra (Szegeden).

A NEO zenekar tagjaként (2003-20018) és számos vendégszereplés (Žagar, The Trousers, Freshfabrik, Amber Smith) során vált ismertté a magyar zenei színtéren. 

11 külföldi országban turnézott az Antal Nimród által rendezett “Kontroll” című magyar film több rangos díjat elnyert zenéjével, majd a ‘Maps for a Voyage’ és a ‘The Picture’ című Neo lemezekkel.

A Manoya művésznév alatt szólóban 2011 óta aktívan alkotó, Fonogram-díjas dalszerző gitáron vagy zongorán komponált alternatív popdalok szerzője, szövegírója (angolul és magyarul), producere, énekese valamint előadója.

A Manoya dalok leginkább az alternatív, a gitárcentrikus indie-pop, a blues, a jazz és soul és a balladák finom határán alkotnak valami újszerűt.  

Néhol puritán egyszerűségre törekednek, máskor monumentálisak, érzelmileg elragadnak. Van mondandójuk: szövegileg hol elgondolkodtatóak és sorsjavító irányba terelgetnek, máskor pedig inkább a humor, az ironia vagy az önkritika mutatkozik meg bennük.

Enikő 2003 óta aktív tagja a magyar könnyűzenei életnek. 15 évig volt a Neo egyik dalszerző-énekes-frontembere.

2012-ben egy szólólemezzel indult el önálló utakon akkor Lázár Tibor (Occam, Zagar) produceri segítségével. 

Ennek eredménye lett egy Fonogram-díj (2013) a ‘Hundred Arms’ című debütáló albumért, rádiós játszások, teltházas lemezbemutató (Trafó nagyterem, 2013), filmzenei felkérések, itthoni és külföldi koncertmeghívások, ill. számos emlékezetes kollaboráció ( Zagar feat. Underground Divas; Ambersmith, Steve Swindelli / Vote Richmon, Freshfabrik, the Trousers, turné a Quimbyvel, Petőfi Allstars, Petőfi Szimfonik Live koncertek, Apsürde, Koncz Mesi ‘kutyamegváltó’ dalai, Laborant, Vulome, Major Eszter és Barátai, BeCraack, Beat Dis, Nem Kijárat …).

2017-ben jött ki Manoya második nagylemeze az akkori, 6 tagú zenekarával közös munka eredményeként, ‘Against All Odds & Against None’ címmel, melynek zenei producere már Enikő volt, és egy nyitottabb, kísérletezőbb, kompromisszum mentesebb irányba mutatott. Kb. fél évig tartó lemezbemutató turné után azonban várandósság és lakhelyváltás miatt pár hónap visszavonulás következett Manoya számára.

2018-19-ben Manoya, immár vidéken élő családanyaként trió ill. duó formációban koncertezett.

Új lakhelyén találkozott Éles Gáborral (É.G.), a szintén ‘dupla nagylemezes’ dalszerző-énekes-gitárossal, aki a blues, a jazz és klasszikus műfajokban egyaránt alkot és tanít.

Enikő és Gábor egy műfajilag igen izgalmas duót alkot 2 gitár-2 ének felállásban, néha az Éles Gábor Trióval kiegészülve. Érettség, szabadság és sallangmentes, életszerű zenei ízek jellemzik kettejük repertoárját.

2020-23 között Csigó Tamás szerzőtársával elkészítették Kabai Lóránt (R.I.P.) irodalmi díjas költő, író 8 versének megzenésítését. Ebből alakult a nem kijárat zenekar és a “Mert mit tudok én” című nagylemez.

Enikő jelenleg a 3. saját nagylemezén, illetve egy 12 részes mesékkel, történetekkel összefűzött hangjátékon dolgozik, valamint édesanyai szerepet tölt be. Ezek mellett rendszeresen tart rezgésterápiát és zenés hangfürdőket a Nógrád-megyei Garábon. 

 

 

Megjelent Manoya lemezek és hanganyagok:

-Hundred Arms LP (2012, Chameleon-Pimodan Records)

-In My Sleep Remix Collection (2014, Pimodan Records)

-The Battle Is Won EP (2016, WonderDeer Records)

-Against All Odds & Against None LP (2017, WonderDeer Records)

-Seasonal Sessions Vol 1: Tél: Fagyálló Dalok (Bárdos, Blake, Bach átdolgozások) (2021, WonderDeer Records)

-Seasonal Sessions Vol 2: Tavasz: Illatos Dalok (2023, WonderDeer Records)

-Know Thyself LP (2024 September, WonderDeer Records)

 

Jelentősebb fellépések:

Trafó House (2013), 

A38 Hajó (2013, 2015, 2017, 2020, 2021);  

Budapest Park (2015, a Quimby előzenekarként), 

Oroszország, Moszkva, Gorkij Park (2015), 

Szicília, Palermo, Teatru Ditirammu (2017) és még 2 másik klubhelyszín, 

Művészetek Völgye (2016-2019), 

Akvárium (2018)

Petőfi Irodalmi Múzeum (2023)

Petőfi Rádió Élő (2024)

 

Linkek:

Youtube

https://www.youtube.com/channel/UC-lw5vIu5D7wcnqD76UxBLQ 

Bandcamp

https://manoyamusic.bandcamp.com 

Facebook

https://hu-hu.facebook.com/manoyamusic/

Spotify

https://open.spotify.com/artist/26YRdH2uQJumLSodC4TEux

Esemény a facebookon

A helyszín