Galaxisok, Laiho

Galaxisok, Laiho

Galaxisok, Laiho
november
19
szombat 20:00
Koncertterem

Galaxisok, Laiho

  • Pop
  • Rock

  

A Galaxisok a legkacskaringósabb pályájú magyar zenekarok egyike. Tábortüzes-sikálós polbeattel kezdték, csilingelő gitárpoppal folytatták, hogy aztán a siker kapujában egy huszárvágással hirtelen kísérleti zongorás balladákra váltsanak. Hatlemeznyi kompromisszummentes útkeresés, mindig épp annak a bővöletében, ami éppen akkor a zenekart, illetve az egykori névadó Szabó Benedeket érdekelte. A covidtól terhelt 2020-ban például két lemezt is megjelentettek, és hiába kacsingatott az egyik (Cím nélküli ötödik lemez) visszafelé, a gitáros slágerek irányába, az utána következő húszszámos duplalemez (Történetek mások életéből) már megint tele volt nehezen megfejthető álmokkal, világ körüli stíluskavalkáddal és a vélt vagy valós elvárások teljes mértékű figyelmen kívül hagyásával. Állítólag a következő lemez olyan lesz, mint egy nyolcvanas évekbeli spanyol demó, és az is elképzelhető, hogy az idén tavasszal megjelent Ez a nyár mellett más újdonságok is elhangzanak majd a koncerten. Egy biztos: kiszámíthatóságra ne számítsatok! 


A helyszín