Fink (live band) (UK) lemezbemutató koncert

A nagyszerű brit dalszerző-előadó, Fink legutoljára két éve járt Budapesten – akkor a hajón adott egy minden túlzás nélkül felejthetetlen koncertet. A - meghitt, személyes dalaihoz talán jobban is illő - klubfellépés akkora siker volt, hogy Fink idén októberben már a várhatóan hatalmas érdeklődés miatt az A38 Hajó szervezésében a nagyobb befogadóképességű Akvárium Klubba tér vissza. Az este különlegességét pedig tovább növeli, hogy a hazai közönség itt hallhatja majd először az idén megjelenő új album dalait! A Ninja Tune egyik legnépszerűbb előadója ugyanis három év után új sorlemezzel jelentkezik, a hozzá kapcsolódó turné pedig érinti majd az egyik kedvenc európai városát is.

Fink (live band) (UK)

Húsz, de akát tizenöt évvel ezelőtt kevés ember gondolta volna, hogy egy Fin Greenall nevű tisztes downtempo mesterember-producer egy évtizeddel később személyes hangvételű, akusztikusgitáros dalokkal arat majd elképesztő sikereket. Greenall, azaz Fink a kilencvenes évek végén egyike volt a Ninja Tune jellegzetes, belassult hiphopalapokra elegáns elektronikus hangkollázsokat építgető gépészeinek, és első lemeze, a száz százalékig elektronikus Fresh Produce is pont ilyen volt.
             
Aztán Fink hirtelen teljesen kiábrándult az elektronikus zenéből, a DJ-zésből és tekergetésből. Dalokat, igazi dalokat kezdett írni - ezek egyike például Amy Winehouse-nál kötött ki -, és két régi barátjával, Tim Thortonnal és Guy Whitakerrel együttest alapított, és a 2006-os Biscuits for Breakfast már egy teljesen más világot tár elénk. Akusztikus gitáros, finom, hol a neosoullal, hol a blues-zal kacérkodó, befelé forduló, meghitt dalokat énekel rajta Fink - és ami még meglepőbb, hogy ezt a lemezt is a Ninja Tune adta ki, pedig ha van kiadó, aminek profilján kívül esik ez a világ, akkor a Ninja Tune az. Ettől függetlenül a lemez komoly sikert aratott, és a következő, amin Fink egyik legkomolyabb slágerének, a This Is the Thingnek producere Andy Barlow volt a Lambből, még nagyobbat. Aztán 2011-ben megjelent a Perfect Darkness, ez a tökéletes chillout-lemez, ami előtt ájultan hajolt földig a kritika és a közönség is.
             
Fink a Ninja Tune egyik legnépszerűbb előadója lett, 2012-ben a világ egyik legelismertebb szimfonikus zenekarával, az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestrával lépett fel a "királynő napján" egy varázslatos hangulatú koncerten, aminek anyaga négy éve jelent meg. Ezt fél évvel követte a legfrissebb album, a szintén egekbe magasztalt Hard Believer, aminek turnéján két hűséges társával Budapestet is útba ejtette Fink. Idén pedig érkezik a folytatás, az egyelőre cím nélküli új lemez, amit annak rendje és módja szerint meg is turnéztat a zenekar – ennek keretében lépnek majd fel október 13-án az Akváriumban. Régi klasszikusok és eddig nem hallott számok is lesznek tehát a setlistben, ráadásul Greenallék saját bevallásuk szerint is imádnak Budapesten fellépni, így minden adott egy újabb feledhetetlen – és várhatóan ismét teltházas – estéhez.

A zenekar tagjai
Fin Greenall (Fink) -  ének, gitár
Tim Thorton - dob, gitár
Guy Whittaker - basszusgitár

Lemezek
Hard Believer, 2014
Perfect Darkness, 2011
Sort of Revolution, 2009
Distance and Time, 2007
Biscuits for Breakfast, 2006
Fresh Produce, 2000

Az A38 Hajó területére való belépéssel hozzájárulsz, hogy rólad a közönség részeként felvétel készüljön, és ez a felvétel nyilvánosságot kapjon. Részletek a házirendben.