Dub Pistols (UK), Freestylers (UK), Mango

Koncertterem

A november 13-ai halasztott koncert új időpontja. Dub Pistols mindent elért, amit csak lehet, és még mindig többet akar. Egyszerűen az egyik legjobb élő zenekar az Egyesült Királyságban.

A Barry Ashworth és Jason O'Bryan vezette Dub Pistols 1996-ban alakult Londonban. A két producer (előbbi vokalista, utóbbi basszeros egyben) a kezdeti kislemezektől a kiforott "Six Million Ways To Live" LP-ig hosszú útat járt be, melynek köszönhetően viszont már nagy népszerűségnek örvendtek. Nehéz őket behatárolni, azonban főbb stílusjegyeiként a dub-ot, hip-hop-ot jelőlhetnénk meg, mely keveredett némi ska-val, punk-kal, technoval és break-kel.

Több remixük készült olyan nevekkel, mint Moby, Crystal Method, Limp Bizkit, Bono, Korn & Ian Brown. Busta Rhymes-szal közös daluk a "One" a Blade II, a "Molotov" pedig Alfonso Guarcón: Y Tu Mama Tambien filmzenéjeként került megjelenésre. A két producer élő produkcióban is próbára tette magát, melyben az angol hip-hopper Rodney P-ben, az énekes Terry Hall-ban, az amerikai T.K. Lawrence-ben, a harsonás Tim Hutton-ban és a scratcher DJ Styx-ben leltek társaikra. További featuring-jeik között ott található Lynval Golding (The Specials) ,Horace Andy és MC SirReal.

A Dub Pistols mindent elsöprő táncbombája számtalan parketten robbant már. Az elektronikus eklektika Basement Jaxxhez mérhető zsenijei minden tánczenei műfajban halálos biztonsággal mozognak, ezt más többször élőben bizonyították Magyarországon is.


A közel három évtizedes pályafutással rendelkező Freestylers – Aston Harvey és Matt Cantor – meghatározó nyomot hagyott az elektronikus tánczene színterén. A világ legnagyobb fesztiváljain és klubjaiban való fellépésektől egészen a Top of the Pops műsorában való szereplésig mindvégig a műfaj élvonalában maradtak, miközben sosem álltak meg a folyamatos megújulásban.


Ez az esemény a 2025. november 13-ra meghirdetett, elhalasztott koncert pótlása. Az arra az időpontra megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek az új dátumra is.


További információk és tartalmak a Magyar Popkulturális Értéktár oldalán!

https://popkulturalis.hu/entities/all?s=mango&page=1


▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎

A koncert előtt hangulatos vacsorát ajánlunk: 

Előételek:

● Gesztenyés vadraguleves erdei gombákkal (zeller, laktóz, diófélék)

● Sütőtökös humusz céklás falafellel és pitával (glutén, szezámmag)

● Fahéjas birsalmakrémleves pirított mandulával (diófélék)

Főételek:

● Baconbe tekert szűzérmék csipkebogyómártással és gesztenyés-kelbimbós nudlival

(glutén, laktóz, tojás, diófélék)

● Kakukkfüves supreme csirkemell sütőtökpürével, gránátalmaszósszal és krokettel

(glutén, tojás, laktóz)

● Csicsókás-vargányás rizottó vegán parmezánnal, sült céklachipsszel (só, glutén,

szója)

● Konfitált marhanyak vadasan, ropogós szalvétagombóccal (laktóz, glutén, zeller,

tojás)

Desszertek:

● Málnás-mogyorókrémes szelet (szója, diófélék)

● Kókuszos panna cotta maracujazselével és gránátalmamagokkal (laktóz)

● KitKat sajttorta (glutén, szója, laktóz, tojás, diófélék)

Dub Pistols (UK)


A Barry Ashworth és Jason O'Bryan vezette Dub Pistols 1996-ban alakult Londonban. A két producer (előbbi vokalista, utóbbi basszeros egyben) a kezdeti kislemezektől a kiforott "Six Million Ways To Live" LP-ig hosszú útat járt be, melynek köszönhetően viszont már nagy népszerűségnek örvendtek. Nehéz őket behatárolni, azonban főbb stílusjegyeiként a dub-ot, hip-hop-ot jelőlhetnénk meg, mely keveredett némi ska-val, punk-kal, technoval és break-kel. Több remixük készült olyan nevekkel, mint Moby, Crystal Method, Limp Bizkit, Bono, Korn & Ian Brown. Busta Rhymes-szal közös daluk a "One" a Blade II, a "Molotov" pedig Alfonso Guarcón: Y Tu Mama Tambien filmzenéjeként került megjelenésre. A két producer élő produkcióban is próbára tette magát, melyben az angol hip-hopper Rodney P-ben, az énekes Terry Hall-ban, az amerikai T.K. Lawrence-ben, a harsonás Tim Hutton-ban és a scratcher DJ Styx-ben leltek társaikra. További featuring-jeik között ott található Lynval Golding (The Specials) ,Horace Andy és MC SirReal.

A Dub Pistols mindent elsöprő táncbombája számtalan parketten robbant már. Az elektronikus eklektika Basement Jaxxhez mérhető zsenijei minden tánczenei műfajban halálos biztonsággal mozognak, ezt más többször élőben bizonyították Magyarországon is

Linkek