Children of Distance, MDC

Children of Distance, MDC

Children of Distance, MDC
december
22
szombat 20:00
Koncertterem

Children of Distance, MDC

  • Hiphop, Funk, Soul

Idén ismét hagyományos évadzáró nagykoncertjével búcsúzik a 2018-es évtől a Children Of Distance zenekar. Az A38 rendezvényhajón december 22-én megrendezésre kerülő koncerten az idén megjelent új dalok is elhangoznak már.

Children of Distance

2006 - Egy halva született ötletnek indult, miszerint majd az egymástól több száz kilométer távolságra lévő srácok, akik soha nem látták, nem hallották addig egymást élőben, majd csinálnak egy lemezt.

A csapat története 2006. június 2-ától íródik.

2007 - A  hiphop.hu által évente megrendezett díjátadó gálán a „Beforratlan sebek” bekerült az év öt legjobb dala közé.

2008 – Megjelent az „Emlékezz rám”, mellyel magyar előadóként, stíluson belül, később stílustól függetlenül, elsőként hagyták el az 1 millió kattintást, majd a 2 milliót a Youtube-on.

2009 – A dalok írása, stúdiózás időszaka és a felismerés, hogy bármerre is járnak az „Emlékezz rám” mindenhol szól már.

2010 – Megjelent a „333 km” című legújabb nagylemez, melyről az „Emlékezz rám 2” című klip 1 év alatt elérte a 4 milliós nézettséget.

2011 – Az együttest jelölték a Bravo Otto díjra, mint legjobb új előadó, és VIVA Comet díjra a legjobb új előadó, és legjobb együttes kategóriákban is, amiből a legjobb együttesnek járó gömböt el is hozták.

2012 - Megnyerték a 2. Comet gömbjüket, és a Bravo Otto gálán is az év együttese díjjal köszönték meg rajongóiknak a támogatást. Transilvanian Music Awards 2012 elnevezésű díjkiosztó gáláról, ahol erdélyi és magyarországi előadók részesülnek elismerésben szintén elhozták a legjobb együttesnek járó díjat.

2013 – A Children Of Distance-nek sikerült, ami még csapat kategóriában senkinek sem a VIVA COMET-en. 2013-ban is Őket szavazta meg a közönség a legjobb együttesnek. Ezzel a díjjal 3 egymást követő évben lettek a legjobbak. A VIVA COMET díj mellett a BRAVO OTTO díj is a csapat kezébe került. Az arany indiánt is a legjobb együttes kategóriában a csapatnak ítélte a közönség, csakúgy, mint tavaly, így a Bravo Otton sikerült duplázni. ATransilvanian Music Awards 2013 erdélyi díjkiosztó gálán az év legjobb hip-hop slágere a „Sajnálom” lett. Ebben az évben jelent meg az együttes „Kedves Naplóm” című könyve. 

2014 – Ebben az évben is VIVA COMET díjjal jutalmazta a közönség a fiúkat. A legjobb együttes és a Superfun gömböt is ők vihették haza. A rajongók legnagyobb örömére létrejött a COD tábor, ahol 5 napot az együttessel közösen tölthettek a jelentkezők. A júliusában megrendezésre kerülő szegedi kajak kenu ifi VB-nek a hivatalos dala lett a „Nem menekülök el”, mely dal ma már átlépte a 6 milliós nézettséget a Youtube-on.

2015 – Nem volt olyan város, rendezvény ahol nem tárt karokkal fogadta volna őket a közönség. 4 új dal és mindegyik milliós nézettséget plrodukált és a megjelenés másnapján már kívülről tudta a közönség.

2016 – 10 éves lett az együttes. Megjelent az ötödik nagylemezük, melynk dalait először élőben az A38-on hallhatták a rajongók.

2017 – Az idei évben Veres Mónika/Nika-val készült közös daluk az „Értünk Bármit” címmel óriási siker lett. Ebben az évben a koncerteken már saját fény- és hangtechnikát vitt magával a zenekar, hogy a közönség koncertélménye még jobb legyen.

2018 – Termékeny év volt a zenekar életében. 6 új dallal és rengeteg koncerttel tették felejthetetlenné az évet a közönségük számára.

Felállás:
Ács Róbert - ének
Somogyi Péter - ének
Nyári Roland - ének
Ladányi Patrícia, Patty - ének
Szabó Péter - billentyű
Lapis Botond - gitár
Kiss Gergő - basszusgitár
Tuboly Roland - dob

Galériák

  • Children of Distance
    4

A helyszín