Borbély Műhely

Borbély Műhely

Borbély Műhely
augusztus
16
csütörtök 15:00
Koncertterem

Borbély Műhely

  • Jazz

A zenekar az ezredforduló táján alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, Artisjus, eMeRTON, Lovagkereszt, Szabó Gábor és Liszt-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth-díjat is elnyert Borbély Mihály vezetésével, hasonló szellemű és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. Improvizatív zenéjüket a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. Hazai és európai koncertjeik mellett kétszer is nagy sikerrel szerepeltek Mexikóban. 2004-ben eMeRTon díjat kaptak „Az év jazz együttese“-ként. Első albumuk (Meselia Hill) a rangos hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte „Az év magyar jazzlemeze“ díjat, következő, Hommage á Kodály című albumuk szintén pozitív fogadtatásra talált mind a szakma, mind a közönség részéről. Harmadik lemezükön (Hungarian Jazz Rhapsody, 2014) magyar jazz- és slágerszerzők darabjait dolgozták fel. 2016-ban jelent meg legújabb kiadványuk (Gyere hozzám estére), amely szintén Gramofon-díjat nyert „Az év magyar jazz albuma“-ként.

A zenekarról írták:

„Magyar jazz, világszínvonal.“  JazzMa

„Élvezetes, sokszínű, mélyen szántó (...) kimagasló zenei teljesítmény.“  Gramofon

„Magyar jazztörténeti jelentőségű CD.“  JazzMa

“Ami pedig a lényeget, együttes teljesítményüket illeti: … az egyéni felkészültségen túl az együttes zenélés kivételesen magas fokú harnóniája és valamiféle rendkívül lekerekített, igen klasszikus hangzás és formálás jellemzi.  (NKA Revizor)

„ Borbély Mihály és zenésztársai sokat tettek azért, hogy Kodály is bekerüljön az őt megillető helyen a világ tudatába. (...) A lemez minden perce arról tanúskodik, hogy létrehozói a komolyzene, a népzene és a jazz világában egyaránt otthonosan mozognak. Csak így jöhetett létre ez a rendkívül magas szintű, egyéni világzene. Reméljük, hogy minél több országban hirdeti majd a magyar zenekultúra szépségét.”  (Café Momus)

„A Borbély Műhely teljesítménye már csak azért is kimagasló, mert a tengersok – a jazz idiómáit kifogástalanul megvalósító –produkció között valami sajátosan magyar ízt nyújt a hallgatónak.”  (Demokrata)

„Borbély muzsikája a magyarok, szerbek, tótok, svábok, zsidók és cigányok alkotta pomázi olvasztótégelyből indul ki, s innen tágítja a határokat, egészen az afroamerikai improvizatív zene, vagyis a dzsessz forrásvidékéig. Nem meglepő – és nem is túlzás –, hogy Borbély a lemezen többször is Bartók Béla művészetére hivatkozik: a Meselia Hill a bartóki tiszta forrást örökíti át a 21. századba.“  (Magyar Hírlap)

Borbély Műhely

Borbély Mihály – szaxofon, tárogató, klarinét, basszusklarinét, furulyák

Tálas Áron – zongora

Horváth Balázs – bőgő

G. Szabó Hunor – dob

Esemény a facebookon

A helyszín