Bagossy Brothers Company, A Csajod

Bagossy Brothers Company, A Csajod

Bagossy Brothers Company, A Csajod
január
27
péntek 19:45
Koncertterem

Bagossy Brothers Company, A Csajod

  • Pop
  • Rock

Sziasztok! Egyszerűen nem bírjuk ki, hogy ne legyen évnyitó, dupla rituális hajótáncoltatás, az ősi hagyományaink szerint januárban!

Vendég: A Csajod

Esemény a facebookon

Galéria

Bagossy Brothers Company

A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).

Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Első EP-jük 2013 decemberében készült el, “Ha rólad szólna” címmel. 2014 végén, a Cseh Tamás Program nyerteseként rögzítették első nagylemezük anyagát. A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, az “Elviszlek”, az első héten Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált.

2016 tavaszán a zenekar újabb anyaggal jelentkezett a “Vakít a kék” című EP formájában, a NagySzínPad tehetségmutatóban, pedig a döntőig jutott.
A 2016-os esztentőben állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar- és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek.
2017 márciusában jelent meg a zenekar második nagylemeze “A Nap felé” címmel.

2017-ben a zenekart jelölték a Fonogram Díjra (az év felfedezettje kategóriában) és a Petőfi Zenei Díjra (az év felfedezettje és az év dala kategóriában).

Linkek

Galériák

  • Bagossy Brothers Company
    2
  • Bagossy Brothers Company, No Sugar

    30
  • Bagossy Brothers Company

    15
  • Bagossy Brothers Company, Teddy Queen

    32
  • Bagossy Brothers Company

    52
  • Bagossy Brothers Company

    43

A helyszín