VLMV

VLMV (UK)

A 2015-ben Alma néven alakult, később VLMV-re váltó duó zenéje a legkülönbözőbb metaforákkal jellemezhető: nevezték már lassított űrrobbanás soundtrackjének, sötét szobába beszűrődő holdfénynek és éteri gyönyörűségnek is. Dalaikban minden hang temérdek érzelmet hordoz magában: a visszhangos gitárok, a puha zongorajáték és a vonósok visszafogottan csengenek, és pont ettől hagynak erős benyomást a hallgatóban.

Lassú és medtitatív dalaikról elismerően szólt már a BBC 6 Music, az Independent és a Clash is. “Atmoszférikus, komplex és meditatív” – írja róluk kritikájában az utóbbi.
Cím nélkül megjelent, 2015-ös debütalbumukat 2016-ban egy remixalbum követte, 2018-ban már nagy várakozás övezte második lemezük, a Stranded, Not Lost megjelenését. Ezt csak Spotify-on több százezren hallgatták meg, az első lemez nyitódala pedig már közelít a milliós lejátszáshoz.


Linkek