Kensington

Kensington (NL)

A 2005-ben alapított utrechti Kensington az utóbbi évek legnagyobb holland könnyűzenei sikersztorija. Az egyszerre könnyed és himnikus indie rockjáról híres utrechti formáció 2010-ben adta ki első, Borders, majd 2012-ben második, Vultures c. albumát, de a 2014-ben megjelent Rivals bombasikere után kerültek be igazán a köztudatba. Legutóbbi lemezük Control címmel, 2016-ban jelent meg.

Többször jártak már Magyarországon az elmúlt években, játszottak a Sziget és a Strand fesztiválon, Budapest legnagyobb klubjaiban már visszatérő vendégnek számítanak. Nem mellékesen a tagok imádják Magyarországot, ezt a Down With It videóklipjével is bizonyították, amelyet itt készült felvételekből vágtak össze. A november 15-én megjelenő Time dalait a márciusi koncerten már jól betanulva, teli torokból énekelhetjük a korábbi slágerekkel együtt.

A zenekar tagjai
Eloi Youssef: ének, gitár
Casper Starreveld: gitár
Jan Haker: basszusgitár
Niles Vandenberg: dob

Lemezek
Rivals, 2014
Vultures, 2012
Borders, 2010

Linkek