Ialaz

Ialaz

IALAZ, azaz Zalai Richárd Balázs a nyugodt atmoszférateremtés specialistája.  Sokrétű hangszeres tudása révén könnyedén navigál az összetett hangzások között. Főként a downtempo, a trip-hop és a chillout vezérfonalán haladva, egy különleges belső utazásra viszi a hallgatót.  2014-ben élete első-Manoyának készített-remixével megnyerte a közönségdíjat, melynek köszönhetően a dal világszerte is megjelenhetett és nemzetközi ismertséget hozott számára. Ezt követően saját dalok írásába fogott, melyek 1 évvel később egy nagylemez formájában a közönség számára is hallhatóvá váltak.  Az élő fellépések során zenekarral erősítő produkció 2015-ben a “Flow” c. lemez megjelenése után (amelyet a német Diventa kiadó gondoz), hamar a Toldi Klub színpadán találta magát, olyan vendégénekeseket is megnyerve magának, mint Stahl Barbara aka Babé Sila.  A Lángoló Gitárokon megjelent kritika szerint: “IALAZ sokféle hangzást, hangszert használ annak érdekében, hogy olyan komplex zenei jelenséget hozzon létre, mint amilyen a szivárvány a természetben. “  A remek fogadtatást szokatlan módon másfél évnyi önreflexió és elvonult zeneszerzés követte Máltán, de annál sikeresebb volt a visszatérés. Hiszen kijött az első videóklip a “Go with the Flow” amelynek operatőri munkáját a 2. Klipszemle zsűrije is méltatta.  Ezután pedig következett az A38 színpada, ahol a nagy amerikai példakép, az Emancipator (USA) előtt léphetett fel a zenekar.  Az aktivitás továbbra is fontos szerepet játszik a project életében, hiszen bemutatásra került egy werkfilm a videóklip készítéséről és a stúdióban is új dalok rögzítése kezdődött.  Ennek előfutáraként egy új dal is megjelent, amit Klein Dávid expedíciója inspirált.  2017-ben a zenekar figyelme külföld felé irányult. Meghívást kaptak az egyik legnagyobb litván fesztiválra, a Galapagai-ra, ahol a helyi közszolgálai televízió élő adásban közvetítette a koncertet így a közel 500 fősre duzzadt közönség mellett több ezren követhették a TV-n keresztül. A nyarat követően 1 hónapos amerikai körutazás következett, ahol leforgatta legújabb videoklipjét, Speed of Light c. dalhoz, mely a Petőfi TV-ben debütált, majd a Rádió is játszotta, illetve a neves hazai blogok is méltatták.  2018-ban meghívást kapott a prágai Palác Akropolis-tól, hogy egy warm up showt csináljon a francia Chinese Man előtt egy exklúzív live act keretein belül.

Linkek