A MOL – Új Európa Alapítvány Felhangolva! programsorozata a hazai zenei utánpótlás támogatását szolgálja, kiemelt figyelmet fordítva a fiatal, pályakezdő tehetségek bemutatkozási lehetőségeire. A kezdeményezés célja, hogy a magyar zenei élet legígéretesebb szereplői inspiráló és professzionális környezetben léphessenek fel, olyan neves budapesti helyszíneken, amelyek jelentős szerepet játszanak a kortárs zenei kultúra formálásában.
A program ezzel nem csupán az alkotói kibontakozást segíti elő, hanem hosszú távon hozzájárul egy sokszínű, értékalapú zenei ökoszisztéma fenntartásához is – erősítve a kulturális párbeszédet, valamint a fiatal generációk szakmai megerősödését a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt.
Programjaink
Compact Disco élőben az A38 Hajón - 2012
A nyárközepi fordulóban újra az orrteraszon vackolja be magát a Lick the Click kompánia! Kompakt kiszerelésben, Isu, Crimson és a lemezek délután öttől várnak egy szónikus kalandra naplementén innen és túl.
Érkezik a bosnyák/sri-lankai származású, szingapúri születésű, Londonban nevelkedett DJane, Jaz! Rajta kívül a cseh különítmény, C-Motion és TG Paul hozza el a prágai HulaHoop kollektíva energikus UK garage hangzását. Quera pedig hazai frontról jön.
18 éves a Luxfunk Radio! Gyere, ünnepelj velünk az A38 Hajó Tetőteraszán! DJ-k: Revolution & Whiteboy, Scratch Show: Andrew J, & Dj Quick!
A Truesounds Music és a Zenebona Records legjobb hétköznapi bulija. Az Organic, Deep, Progressive, Melodic House & Techno szerelmeseinek!
Idén újra összejövünk a barátainkkal az A38 Hajó legendás ørrteraszán, høgy kellemes és minőségi basszus zenéket hallgassunk a naplementében a Duna fölött køktéllal a kezünkben.
A berlini székhelyű art-pop és a tender noise együttes hangulatos és intenzív előadásaival Európaszerte elbűvöli közönségét. Lucy Kruger hangja szerepel a Swans és az Underground Youth közelmúltban megjelent kiadványain is.
Fine Selection projektünk egy nappali bulisorozat, amely mára már az egyik meghatározó eleme Budapest színes elektronikus zenei szcénájának. Barátságos légkör és pazar dunai panoráma vár ránk minden csütörtökön az A38 Hajó Orrteraszán.
Egri Péter és a Mystery Gang nyàri koncertje új dalbemutatóval. Vendègük: Tim Honks-Kohànszky Roy (Roy és Ádám) legújabb vintage rock formációja Tiszai Viviennel.
A Friday bulisorozat egész nyáron minden pénteken 17 órától 22 óráig vár mindenkit, aki szereti a dallamos drum & bass-t, régit és újat egyaránt. Tartsatok velünk, hajó az idő!
Steve Von Tillt eginkább a Neurosis énekesként és gitárosként ismeri a világ. 1999 óta hét szólóalbumot írt és rögzített, amelyekben sajátos hangzásvilágát tárja elénk.
Gondolkodtál már azon, hová tűnt a 90-es évek lüktető ritmusa, vagy a 2000-es évek csillogása? Most újraéled minden, amiért akkor rajongtunk: a pop, a csillám és a szabadság!
PITBULI, ahol az ikonikus Pitbull zenék felrobbantják a táncparkettet! Ahol mindenki úgy bulizhat, mint Mr.Worldwide! Ahol a nemzetközi és magyar 2010-es slágerek garantálják, hogy egy számot sem fogsz megunni!
A Step legnagyobb slágerein keresztül visszarepítünk a 80-as évekbe, másrészt eközben egy ikonikus helyszínen kelnek életre a dalok, az A38 Hajón! Maradandó élmény lesz!
A hagyományos nyár közepi MIDSUMMER-nek az idei tematikája a lemezjátszózás lesz ‼️‼️ Régi terv jön ezzel össze, hogy legyen egy olyan bulink, ahol csak a lemezek és 4 db SL-1210 MKII + Xone92 a főszereplő.