A MOL – Új Európa Alapítvány Felhangolva! programsorozata a hazai zenei utánpótlás támogatását szolgálja, kiemelt figyelmet fordítva a fiatal, pályakezdő tehetségek bemutatkozási lehetőségeire. A kezdeményezés célja, hogy a magyar zenei élet legígéretesebb szereplői inspiráló és professzionális környezetben léphessenek fel, olyan neves budapesti helyszíneken, amelyek jelentős szerepet játszanak a kortárs zenei kultúra formálásában.
A program ezzel nem csupán az alkotói kibontakozást segíti elő, hanem hosszú távon hozzájárul egy sokszínű, értékalapú zenei ökoszisztéma fenntartásához is – erősítve a kulturális párbeszédet, valamint a fiatal generációk szakmai megerősödését a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt.
Programjaink
🎬 Mi lenne, ha a kedvenc filmed kulcsjelenetében kicserélnék a zenét? Pont ilyen és ehhez hasonló kérdésekre és szituációkra számíthatsz az új, a Nemzeti Filmintézet által támogatott Music Supervisor...
Üres húrokon hárfázgat a szél. Fülemüle csattog. Törött faág nyikorog a maga módján. Nagy zenész a természet. És az ember is az, ha tud a természettel zenélni. A Bajdázó zenekar megalakulása óta igyekszik a természettel együtt muzsikálni.
Vedd fel a kedvenc halloween jelmezedet, tedd fel a legszebb szempillaspirálodat, és csatlakozz hozzánk az idei Tayloween bulira!
Mose multikulturális ritmusokat és szakrális énekeket ötvöz, gyakran élő zenészekkel improvizálva, hogy magával ragadó, helyspecifikus élményeket teremtsen.
Október 4-én érkezik hozzánk és gondoskodik majd a töretlen acid/peak-time és raw hangzásáról!
Szenzációs estén találkozik egymással és fordul egymásba a darkwave, a gótikus techno, az elektropop és még megannyi stílus a punk nyersességével és még megannyi melankólikus réteggel.
Az amerikai Masters of Reality nagy múltú hard rock együttes a Kyuss, a Queens Of The Stone Age és más stoner/desert rock bandákkal karöltve indult. Most elsöprő energiákkal mutatja be The Archer című új lemezét.
Második lemezét mutatja be nagyszabású koncertjén a Henri Gonzo és a Papírsárkányok klasszicizáló indie rock formáció, melyhez a magyar nyelv szépségeiben, költészetből, képzőművészetből és utazásaiból merít inspirációt.
Ezúttal egy hosszú, 120 perces műsorral készülünk ritkán, régen vagy soha nem játszott dalokkal.Vendégeink pénteken a Boru Szegedről.
Főleg olyan előadók dalai lesznek hallhatók, mint pl Korn, Linkin Park, Deftones, Limp Bizkit, Papa Roach, Slipknot, System of a Down, stb
Ezúttal egy hosszú, 120 perces műsorral készülünk ritkán, régen vagy soha nem játszott dalokkal. Vendégünk az Årabrot Norvégiából.
Az Egyesült Királyság legnagyobb reggaeton bulija októberben visszatér a Bupdapestre!