Astryd és Volkova Sisters

Duna TV - 2013 July 13. Saturday 23:00

  • Electronic
  • Rock
Az Astryd minimalista elektronikus popzenei projekt 2012 őszén indult; tagjai a hajdani Realistic Crew-ból Vranik Krisztián, (Krizso – zenei producer, szerző, élő elektronika), a csapat utolsó énekesnője, a Marge néven szóló projekttel is rendelkező Mészáros Zsuzsanna (Marge – dalszerző, ének, élő hangszerek), illetve Gulyás Kristóf (ütős hangszerek, elektronikus dob). A Volkova Sisterst eredetileg a Sándor Dániel hangmérnök-gitáros és Berger Dalma énekes-képzőművész szerzőpáros indította a projectet, melynek alapvető célja az volt, hogy minden olyan zenei elképzelést, ami más projectekbe nem fért volna bele, itt teret kapjon. Saját stúdójukban 2 éve dolgoznak ezen az anyagon, olyan sound-ot keresbe, mely feleleveníti az általuk nagyrabecsült nyolvanas évek dark wave hangulatát, ötvözve a folkot és s shoegaze hatásait. Az album munkálatai közben csatlakozott a csapathoz Kovács Gergely gitáros, aki sajátos gitárhangzását és ötleteit adta a számok befejezéséhez. A csapat tavasszal USA-ban részt vett az SXWS fesztiválon, amit miniturné követett, jelenleg a lemezanyag befejezésén dolgoznak, ami várhatóan az év végén lát napvilágot. A Volkova Sisters egy kreatív kommuna, az összes klippjüket, artwork-ot is a csapat fémjelez, melyen egy lelkes kis csapat dolgozik.