Tosca
Duna TV - 2013 October 6. Sunday 01:35
Az idén februárban hetedik nagylemezét megjelentető Tosca immár közel húsz éves karrierje szorosan összeforrt Richard Dorfmeister és a bécsi-osztrák elektronikus zene történetével. Bár Dorfmeister elsősorban Peter Kruderrel közös remixeiről, és a 90-es évek alapvető downtempo albumának tartott K&D Sessionsről híresült el, valójában a Tosca gyökerei korábbra nyúlnak vissza. Dorfmeister még a gimnáziumban találkozott Huberrel, és együtt ügyködtek a Dehli9 nevű formációban. Aztán útjaik – legalábbis időlegesen – szétváltak, Dorfmeister szép lassan felépítette jellegzetes remix-stílusát, Huber pedig a bécsi kísérleti színtérben merült el. Aztán újra találkozva a bécsi downtempo elektronika emblematikus formációját hozták létre, egyik lemezük címében megemlékezve az egykori „garázszenekarról” is. Finom, lassan építkező, álomszerű, atmoszferikus, amibentes számaik, a nagyszerű vendégénekesek és rapperek, Dorfmeister és a producertárs Huber professzionális stúdiómágiája, az összetéveszthetetlen hangzás hatalmas népszerűséget hozott a Toscának. Nem véletlen, hogy lemezeit a műfaj két legfontosabb kiadójánál, a !K7-nél, és a G-Stone-nál adta ki.