Children of Distance

M2 - Petőfi TV - 2015 June 6. Saturday 04:00

  • Hiphop, Funk, Soul
Egy halva született ötletnek indult, miszerint majd az egymástól több száz kilométer távolságra lévő srácok, akik soha nem látták, nem hallották addig egymást élőben, majd csinálnak egy lemezt. A csapat története 2006. június 2-ától íródik. Sub Bass Monster internetes fórumának köszönhetően figyeltek fel egymásra a csapat tagjai, és rövid levelezés után meg is alapították az együttest. A csapat 2006-ban gondolt egyet és elkészítette első nagylemezét „Egyedül a világ közepén” címmel. 2007-ben már a hiphop.hu által évente megrendezett díjátadó gálán a „Beforratlan sebek” számuk bekerült az év öt legjobb dala közé, 2008-ban ez az „Emlékezz Rám”-nak sikerült ugyanez, valamint az év csapata és év albuma kategóriában „Csapó Kettő” című lemezükkel is jelölve voltak. A Children of Distance mára az egyik legfontosabb hazai hiphop és popzenekarrá nőtte ki magát több mint 250.000 Facebook rajongó-val, a leghallgatottabb magyar együttesként a Youtube-on 65 millió lejátszással, és mindenek előtt a megannyi kiváló, népszerű, a közösségbe mélyen beleívódott számukkal.