Shigeto

Shigeto (JP)

Zach Saignaw, azaz Shigeto a 2010-es évek elején tűnt fel az úgynevezett „post-dubstep” szcénában, hogy aztán a Ghostly International jóvoltából alaposan megszórja közönségét remekbe szabott EP-ivel és immár négy nagylemezével. A Detroit-környéki egyetemvárosból, Ann Arborból származó, japán nagyszülőkkel bíró, de Londonban is több évet eltöltő, jelenleg Brooklynban élő művész igazi műfajok közötti-feletti produkcióján jócskán nyomot hagynak Detroit fémes ritmusai, a brit főváros folyton új utakat kereső kísérletezőkedve, a keleti part absztrakt hiphopja. Mindehhez, a családi hagyományból merítve, némi élő dzsessz – Shigeto gyerekkorában dobolni tanult, eredetileg dzsesszdobosnak készült New York-ban –, hiszen Shigeto élő fellépésein a laptopok-kütyük mellől előszeretettel ül be a dobszerkó mögé, hogy némi hozzáadott beattel dobja fel az amúgy sem egyszerű ütemeket.


Shigeto japánul annyit tesz: "nagyra nőni". Ez nem csupán arra utal, hogy koraszülöttként alig fél kilós testsúllyal látta meg a napvilágot, hanem arra is, hogy folyamatosan kísérletező, már-már experimentális művészről van szó. Shigeto állandóan keresi az egyensúlyt az élő és elektronikus zene között, live actjei elbűvölően kiszámíthatatlan, gazdag szövetű produkciók: az ambienttől az űrjazzig, a dubsteptől az absztrakt hiphopig terjed a skála.


Shigeto új, nagylemez-hosszúságú EP-je, az Intermission alig pár hete jelent meg.


Lemezek

Full Circle, 2010

Lineage, 2012

No Better Time Than Now, 2013

Intermission, 2015

Linkek