Pankastic

Pankastic

A PANKASTIC! már fennállásának első éve után kimagasló sikereket ért el. Üde színfoltként tűntek fel a magyar könnyűzenei palettán, már első koncertjük is teltházas volt a Budapest Jazz Clubban, ahol azóta is rendszeresen szerepelnek. A zenekar gyümölcsöző munkát folytat Kálmán Tamás zeneszerző és dalszövegíróval, aki több neves hazai előadó slágerét is jegyzi. Eredeti stílusukat, mely a legendás francia származású amerikai gitárvirtuóz, Django Reinhardt által képviselt Manouche Swing zenét a jazz és pop zenével egyedien ötvözi, Django Pop-nak nevezték el. A zenekar énekesnője Pálmai Panna, akit eredeti hangszíne mellett a közönséget minden alkalommal felpezsdítő derűs, energikus előadásmódja jellemzi. 2015 újabb sikereket jelentett a zenekarnak, hiszen az “A Dal” című műsorba beküldött „Kicsi a világ, de nagy világ”című szerzeménnyel több, mint háromszáz nevező közül bekerültek a legjobb harminc közé, majd a középdöntőbe is tovább jutottak. 2015-ben a zenekar első kislemeze is megjelent.  Az album turnéja január 20-án a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében zárult 1.400 néző előtt, ahol a Pankastic! saját  szerzeményeit a Budafoki Dohnányi Zenekarral adta elő, olyan neves előadók mellett, mint Hajós András, Szirtes Edina Mókus, Micheller Myrtill és a francia-kanadai Tcha Badjo zenekar. 2015 decemberében vették fel közös dalukat Oláh Gergővel, melyet számos zenei tv csatorna és rádió is sugároz. A zenekar többször aratott hangos sikert külföldön is. Első nagylemezüket a MOM Kulturális Központban mutatták be.  A Pankastic! rendszeresen koncertezik fesztiválokon, budapesti és vidéki klubokban.

Linkek