MC50

MC50 (US)

Idén ötven éve, hogy az MC5 élőben rögzítette első nagylemezét, a Kick Out the Jamst, amely azóta nagyjából minden garázsrock- és punkzenekar alapműve lett, így bőven meg is érdemli azt az ünneplést, amit Wayne Kramer gitáros-énekes készít.

A lemezt rögzítő eredeti felállásból már sem Rob Tyner énekes, sem Fred "Sonic" Smith gitáros nem él, de Kramer nemcsak őket, hanem önmagán kívül mindenkit helyettesít majd a lemezt ünneplő turnén. ráadásul nem is akárkikkel. Az all-star csapatban nem kisebb nevek játszanak, mint Marcus Durant énekes a Zen Guerrillából, Kim Thayil gitáros a Soundgardenből, Brendan Canty dobos a Fugaziból, és az eredetileg kiválasztott King's X basszusgitáros, Doug Pinnick helyett Billy Gould a Faith No More-ból! Az MC50 nevű turné amerikai lábának zárófellépése Detroitban lesz, szinte napra pontosan az után 50 évvel, hogy a lemezt felvették a városban.

De utána az MC5-szupergrupp-inkarnáció átugrik Európába, és fellép Budapesten is, november 24-én az A38 Hajón, hogy egy súlyos klubkoncerten zseniális zenészek játsszák el a rocktörténet egyik legfontosabb lemezét.

A zenekar tagjai

Wayne Kramer (MC5): ének, gitár

Marcus Durant (Zen Guerilla): ének

Kim Thayil (Soundgarden): gitár

Billy Gould (Faith No More): basszusgitár

Brendan Canty (Fugazi): dob

  

  

Linkek